Média

2021.08.21. 07:02

Külföldi ügynökké nyilvánították Oroszországban a vezető független tévécsatornát

Külföldi ügynökké nyilvánították a Dozsgy nevű független tévécsatornát pénteken Oroszországban, amely lépés szakértők szerint azt jelzi, hogy a választások közeledtével a hatóságok fokozzák a nyomást a kritikus médián.

Az igazságügyi minisztérium bejelentése szerint a már kizárólag az interneten sugárzó Dozsgy mellett a Vázsnij Isztorij oknyomozó portált, illetve hét újságírót is külföldi ügynöknek minősítettek.

Natalja Szindejeva, a csatorna vezetője tisztességtelennek nevezte ezt az intézkedést, és leszögezte, hogy maximálisan átlátható volt a tájékoztatásuk a finanszírozásukkal kapcsolatban, közzétettek minden pénzügyi dokumentumot.

„Ostoba döntés. Nem vagyunk külföldi ügynökök, egy médiaorgánum vagyunk, amely tizenegy éve jelen van Oroszországban, és amelyet mindenki ismer, így a döntéshozók is” – mondta az AP amerikai hírügynökségnek, hozzátéve, hogy fellebbezni fognak.

Végezetül hangsúlyozta: a lépés még inkább megnehezíti a munkájukat, a megbélyegzés pedig több vállalatot eltántoríthat attól, hogy náluk hirdessenek. „Reméljük, hogy a nézőink nem hagynak el” – fogalmazott.

A Dozsgy gyakran élesen bírálta az orosz hatóságok kemény fellépését a másként gondolkodókkal szemben, rendszeresen tudósított tüntetésekről, valamint részletesen foglalkozott például a tavaly nyáron megmérgezett, majd idén bebörtönzött Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ügyével is.

A Kreml júniusban megvonta a tévécsatorna akkreditációját, arra hivatkozván, hogy a társaság támogatta év elején a Navalnij melletti, engedély nélküli demonstrációkat. Ezt a Dozsgy tagadja.

A vonatkozó orosz törvény értelmében a külföldi ügynöknek minősített tömegtájékoztatási eszközök anyagai csakis ilyen megjelöléssel terjeszthetők, fel kell tüntetni minden tartalmukon, hogy más államok érdekeit szolgálják. Ezt a szabályozást 2019-ben kiterjesztették magánszemélyekre, köztük bloggerekre is, jogvédők szerint azzal a céllal, hogy elhallgattassák a másként gondolkodókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában