2021.08.27. 12:35
Nyugatiakat is hátrahagynak az apokaliptikus képet mutató Kabulban
Újabb támadásokra számítanak. Sorban jelentik be az evakuáció befejezését az országok a kontrollálhatatlan állapotok és vállalhatatlan kockázat miatt.
Kabul, 2021. augusztus 24. Az amerikai központi parancsnokság által közreadott képen afgánok beszállnak egy C-17 Globemaster III amerikai katonai teherszállító repülõgépbe a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülõtéren 2021. augusztus 23-án. Az Egyesült Államok és szövetségesei a légi kikötõn keresztül menekítik ki a külföldi állampolgárokat és a velük együttmûködõ afgánokat, miután az iszlamista tálibok elfoglalták Afganisztán csaknem egészét. MTI/EPA/Amerikai központi parancsnokság/Samuel Ruiz
Forrás: MTI / EPA / Amerikai központi parancsnokság
Fotó: Samuel Ruiz
Készültségben vannak az amerikai katonák Kabulban, az afgán fővárosban. A külföldi csapatok újabb támadásokra számítanak, miután az Iszlám Állam terrorszervezet helyi csoportjának tagjai több támadást hajtottak végre a repülőtér környékén csütörtök éjszaka. Az evakuációs műveletek azonban a végükhöz közelednek, már több kormány bejelentette, hogy az utolsó járatok landolására készülnek – írja a Magyar Nemzet.
Kabulban továbbra is hatalmas káosz tombol, az emberek kétségbeesetten igyekeznek mindent megtenni, hogy valamelyik utolsó katonai gépre feljussanak, az idő azonban fogy. Egy, a kabuli repülőtéren állomásozó nyugati biztonsági tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek pénteken azt mondta, hogy a civilek Kabulból való kimenekítését felgyorsították a repülőtérnél előző nap történt merényleteket követően.
Az emberek rettegnek és a félelem csak növekszik. Mindent próbálnak megtenni annak érdekében, hogy kijussanak az országból. Az emberek egy polgárháború kirobbanásától és az Iszlám Állam merényleteinek újabb hullámától tartanak
– magyarázta egy Kabulban élő férfi a The Guardian brit napilapnak.
„Nincs senki sem biztonságban, az iskolák nem működnek, az egész kormányzati rendszer összeomlott” – tette hozzá a férfi, aki arról is beszélt, azok az afgánok, akik korábban a külföldi csapatokkal dolgoztak együtt, az utolsó perceiket számolják. Elmondása szerint Kabulban hatalmas káosz tombol, noha az utcák már korántsem úgy néznek ki, mint a tálib hatalomátvétel előtt: „nem látni nőket sétálni az utcán, nem lehet látni farmert viselő férfiakat sem”.
Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió értesülései szerint a tálibok több ezer katonájukat rendelték Kabulba, hogy növeljék a repülőtér védelmét az Afganisztánban aktív terrorszervezetek támadásaival szemben.
Ezek az akciók jelzik, hogy milyen biztonsági kihívásokkal kell szembenéznie a táliboknak a következő hónapokban
– magyarázta Charles Stratford, az al-Dzsazíra tudósítója. A tálib vezetés közleménye szerint a csütörtöki támadások elkövetőit meg fogják büntetni. Állításuk szerint 28 tálib is életét vesztette a robbantásokban. „Több emberünket veszítettük el, mint az amerikaiak” – mondta egy tálib tisztségviselő. Az új afganisztáni vezetés egyébként továbbra is ragaszkodik az augusztus 31-i dátumhoz, mondván, „semmi sem indokolja, hogy meghosszabbítsák a külföldi erők Afganisztánból való távozásához szabott határidőt”.

Fotó: Wakil Kohsar / AFP
London mindeközben úgy döntött, lezárja az afganisztáni kimenekítési műveleteket és terveik szerint néhány órán belül az utolsó brit gép felszáll Afganisztánból. Ben Wallace védelmi miniszter elmondta, a csütörtöki támadások következtében nem módosult az evakuációs ütemterv, noha álláspontja szerint számítani kell további terrorcselekményekre. Az Egyesült Királyság eddig több mint 13 700 brit állampolgárt és afgánt evakuált. A védelmi minisztérium becslései szerint körülbelül 100-150 brit és mintegy 1100 afgán rekedhet Afganisztánban, akik egyébként jogosultak lennének a kimenekítésre.
A fenyegetés egyre inkább növekszik Kabulban, ahogy közeledünk az ország elhagyásához
– jelentette ki pénteken Wallace, aki egyúttal közölte, az evakuálási akciók utolsó szakaszához érkeztek, amelyben már csak azokat fogják kimenekíteni a brit erők Afganisztánból, akik a repülőtéren tartózkodnak és már engedélyezték nekik, hogy felszálljanak a szállítógépekre. Wallace hozzátette,
„sajnáljuk, hogy nem sikerült mindenkit evakuálni, szomorú tény, hogy nem fog mindenki kijutni Afganisztánból”.
Az Egyesült Királyságban egyébként a civilek is szorgalmazzák az afgánok kimenekítését, ez idáig több százan jelezték brit civil szervezeteknek, hogy befogadnák az afgánokat otthonaikba.
Jacinda Ardern, Új-Zéland miniszterelnöke szintén bejelentette péntek reggel, hogy a csütörtöki támadások miatt befejezik az evakuációs műveleteket. A kormányfő nem tudta megmondani, hányan rekedtek Afganisztánban.
Azt azonban biztosan tudjuk, hogy nem hoztunk ki mindenkit
– szögezte le Ardern.

Fotó: Etat Major des Armées / AFP
A spanyol kormány közleménye szerint ők is befejezték az evakuálást Afganisztánból, várhatóan pénteken landol az utolsó két katonai repülőgép, fedélzetükön 81 spanyol állampolgárral, 83 afgánnal és négy portugál katonával. A repülőgépek a Madrid mellett, Torrejón de Ardoz település katonai légitámaszpontján szállnak majd le. Spanyolország a mentőakció során 1898 afgánt evakuált, akik a nyugati országokkal, az Európai Unióval vagy az ENSZ-szel dolgoztak együtt.
Borítókép: Afgánok kimenekítése egy C-17 Globemaster III amerikai katonai teherszállító repülőgéppel a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtérről 2021. augusztus 23-án
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten