Bűncselekmény

2021.09.30. 10:19

Több mint háromezer üveg hamis parfümöt találtak Budapesten

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy budapesti ellenőrzésen több mint háromezer üveg hamis parfümöt, 230 hamis márkajelzésű fejhallgatót, telefontöltőt és hangszórót, valamint 1500 márkaemblémát foglaltak le. A jogtulajdonosoknak okozott kár több mint 48 millió forint – közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint egy kőbányai üzlet előtt szolgálati autóval elhaladó pénzügyőrök figyeltek fel arra, hogy a boltot hirtelen bezárják és az ajtón lévő függönyt behúzzák.

A gyanús körülmény miatt ellenőrizni akarták az üzletet, azonban csak többszöri felszólítást követően jutottak be.

A kiszolgálópult mögött találtak egy kapcsolót, ami egy polcos állvány takarásában lévő ajtót nyitott. A titkos rejtekhelyen megtalált különféle márkajelzésű parfümökről és a márkaemblémákról, valamint a hangszórókról, telefontöltőkről és a fejhallgatókról kiderült, hogy hamisítványok.

Az üzletvezető a lefoglalt termékekről azt mondta, hogy nem az övéi, azokat csak megőrzésre vette át, de azt már nem mondta meg, hogy kitől.

A NAV munkatársai a hamis árukat lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt feljelentést tettek – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában