robbantás

2021.10.03. 21:54

Pokolgépes merénylet történt egy kabuli mecset előtt

Bilal Karimi, a tálibok szóvivője elmondta, hogy a merényletben nem sebesültek meg tálibok, a halottak a mecset előtt gyülekező civilek soraiból kerültek ki.

Legalább öt civil életét vesztette, illetve többen megsebesültek vasárnap egy kabuli mecset bejárata előtt elkövetett pokolgépes merényletben – közölte Kari Szaid Hoszti, az Afganisztánban hatalomra került radikális iszlamista tálibok belügyminisztériumának szóvivője.

Más jelentések ugyanakkor tizenkét halottról és több mint harminckét sebesültről szóltak. A dpa német hírügynökség felhívta a figyelmet arra, hogy a tálibok a múltban igyekeztek saját veszteségeiket elkendőzni.

A tálibok tájékoztatása szerint a merényletet az Eid Gah mecset kapujánál követték el ismeretlenek. Az imaházban Zabihullah Mudzsáhid, a tálib radikálisok eddigi szóvivője anyjának gyászszertartását tartották éppen, amelyen állítólag több magas rangú tálib vezető is részt vett.

Mudzsáhid, aki az új afgán kormányban a kulturális és tájékoztatási tárcát vezeti, a Twitteren erősítette meg a történteket.

Még egy terrorszervezet sem vállalta a támadás elkövetését, ám a tálibok augusztus közepén történt hatalomra kerülése óta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fokozottan követ el terrorcselekményeket a közép-ázsiai országban.

Egy helyi segélyszervezet korábban legalább négy sebesültről számolt be.

Bilal Karimi, a tálibok másik szóvivője az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a merényletben nem sebesültek meg tálibok, a halottak a mecset előtt gyülekező civilek soraiból kerültek ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában