Riga

2021.12.01. 11:13

Szijjártó: Európa megvédéséhez a NATO-nak a déli kihívásokra kell koncentrálnia

A miniszter kiemelte, hogy Magyarország Jordániát, Libanont, Tunéziát és Egyiptomot is támogatja az állami struktúrák megerősítésében.

Európa biztonságának garantálása érdekében a NATO-nak hatékonyan kell tudnia kezelni a déli kihívásokat, fel kell lépnie a terrorizmus, s ezáltal a bevándorlási hullámok ellen – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rigában.

A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a NATO külügyminiszteri értekezletének második ülésnapján hangsúlyozta, hogy az Európától délre, délkeletre eső területekről folyamatos a migrációs nyomás, ami az ottani biztonsági kockázatok, alapvetően a terrorcselekmények számlájára írható.

Rámutatott, hogy az Európába irányuló migrációs áradat a jövőben tovább fog erősödni, amennyiben nem sikerül gátat szabni ezeknek a merényleteknek. A bevándorlók egy része a Földközi-tengeren, egy másik része pedig a Nyugat-Balkánon keresztül fog a kontinensre érkezni, és utóbbi esetben „további tömegek jelenhetnek meg Magyarország déli határánál”.

„Európa biztonságának megvédése érdekében arra van szükség, hogy a NATO hatékonyan tudjon fellépni a déli szomszédság területén” – figyelmeztetett.

Szijjártó Péter leszögezte: fejleszteni kell a déli partnerek képességeit, hogy eredményesebben nézhessenek szembe a biztonsági kihívásokkal. Kiemelte, hogy Magyarország Jordániát, Libanont, Tunéziát és Egyiptomot is támogatja az állami struktúrák megerősítésében, hogy így hatékonyabban vehessék fel a küzdelmet a terrorizmus ellen.

„A terrorizmus és a migráció között egyértelműen szoros összefüggés van, sajnos két tekintetben is” – húzta alá. A merényletek ugyanis növelik a migrációs hullámok kialakulásának esélyét, amelyekben pedig a terroristák könnyedén megbújhatnak, és így eljuthatnak a világ távolabbi pontjaira, ahol veszélyt, biztonsági kihívásokat jelentenek – közölte a miniszter.

„Ezt Európában el kell kerülnünk, ezért a segítséget kell oda vinni, ahol a baj és a kihívások vannak, és nem a déli biztonsági fenyegetéseket kell importálni. Láthattuk már az elmúlt időszakban ennek a migrációs politikának a rendkívül negatív hatásait Európa nyugati felén” – fejtette ki.

Borítókép: Csoportkép a résztvevőkről a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos rigai találkozójának első napján, 2021. november 30-án. A második sorban balról a második Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában