Egy nappal később módosította a posztját

2022.01.21. 06:16

Karácsony saját sikerének állította be a kormányzati Egészséges Budapest programot

Ismét ferdített Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán. Budapest első embere nem kisebbet állított, mint hogy az ő közbenjárásának köszönhető az Egészséges Budapest program létrejötte. Miután néhány kommentelő helyreigazította a főpolgármestert, hogy a budapesti egészségügy fejlesztésére indított program már a korábbi választási ciklusban is sikeresen működött, másnapra megváltoztatták a szöveget.

„Budapest előző vezetése 2012-ben lemondott a főváros egészségügyi feladatairól, kórházairól, szakrendelőiről. Ennek ellenére, mi úgy gondoltuk, hogy igenis felelősséggel tartozunk a budapestiek egészsége iránt, ezért 2019 végén az egyik első célunk volt, hogy forrást szerezzünk a kormánytól a kerületi háziorvosi és szakorvosi rendelők felújítására, bővítésére”

– írta közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester, a kormányzati forrásból megújult I. kerületi Csalogány utcai orvosi rendelő átadását követően. A főpolgármester azt felejtette el hozzátenni, hogy az elmúlt tíz évben a kormány és az önkormányzatok együttműködésével Budapesten egyszerre indultak meg szakrendelők és helyi orvosi rendelők korszerűsítései. Ebből az együttműködésből később komplett kormányzati programot dolgoztak ki az Emberi Erőforrások Minisztériumában – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet

Mint ismert, 2017 derekán indította el a kormány az Egészséges Budapest programot (EBP) negyvenmilliárdos keretösszeggel.

Balog Zoltán akkori emberi erőforrások miniszter elmondta: az EBP célja a budapesti és Pest megyei ellátórendszer minőségének javítása; a fejlesztések eredményei már 2017 végén, 2018 elején látszani fognak a betegellátás minőségének javulásában. A program részeként alakítják ki a centrumkórházakat is. A tervek szerint az észak-pesti a Honvédkórház, a dél-pesti az Egyesített Szent István és Szent László Kórházra épül, ezek mellett a dél-budai, illetve a Szent János Kórház lesz a négy „szuperkórház”-fejlesztés.

A tényekkel ellentétben a főpolgármester posztjában úgy fogalmazott a kormányzattal való egyezségről: „Sikerült megállapodni, így öt éven át évi tízmilliárd forintot fordíthatunk a budapesti egészségügyre. Így született meg az Egészséges Budapest program, amelynek keretében most az I. kerületben adtuk át egy frissen felújított rendelőt.”

A valóságtól elrugaszkodott posztot egy nappal később már módosította Karácsony stábja, miután többen felhívták a figyelmet arra, hogy a kormányzati program már évekkel azelőtt létezett, hogy a Párbeszéd politikusát főpolgármesterré választották volna. A főpolgármester posztjában azt is elhallgatja, hogy a „forrásszerzés a kormánytól” hogyan is zajlott le. Mint ismert, a kormány megállapodott a korábbi városvezetéssel, hogy egy új atlétikai stadiont építenek a IX. kerületben, amely a 2023-as atlétikai világbajnokságnak ad majd otthont. Karácsony megválasztása után egyből kész helyzet elé állította a kormányt: milliárdokat kért cserébe azért, hogy a korábbi megállapodást betartsa. Végül a zsarolás nyomán a kormány a főpolgármesterrel megállapodott abban, hogy öt éven keresztül az Egészséges Budapest program éves keretösszegéből tízmilliárd sorsáról a fővárosi városvezetés dönthet. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy a teljes budapesti egészségügyi fejlesztésekről egyedül Karácsony Gergely hozhat döntést és kizárólag az ő érdeme, hogy a főváros egészségügyi intézményei sorra újulnak meg és az eszközparkjaik modernizálódnak. A kormány saját maga is jelölhet és jelöl is ki egészségügyi fejlesztéseket a Karácsony Gergely által címkézett tízmilliárd forinton felül. Ilyen például a Kútvölgyi Kórház, melyen Fürjes Balázs kezdeményezésére, mintegy 11 milliárd forint kormányzati forrásból először a teljes homlokzat-, szigetelés- és nyílászárócsere indult meg, majd az államtitkár javaslatára további ötmilliárd forintból, 2021 végén a teljes belső felújítás korszerűsítése is elkezdődött.

Borítókép: illusztráció 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában