Svédország

2022.02.14. 15:40

Csak nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték az erőszakoló migránst

Nemi erőszakért 8 hónap börtönbüntetésre ítéltek egy Azerbajdzsánból származó bevándorlót. A férfit korábban már többször is elítélték, kábítószerrel kapcsolatos visszaélések és okirat hamisítás miatt.

A 30 éves Josef Natiq Sattarov tavaly novemberben erőszakolt meg egy nőt Stockholm belvárosának egyik bárjában. A férfi 2006-ban érkezett Azerbajdzsánból Svédországba, és 2015-ben kapta meg a Svéd állampolgárságot. Az elmúlt években pedig azzal tette magát híressé az Instagramon, hogy több televíziós vetélkedőben is részt vett – írja a V4NA.

A rendőrség előzetes vizsgálatai szerint Sattarov néhány hónapja a stockholmi Oxid bár éttermi részében találkozott egy nővel, akit elkísért a mosdóba. A szemtanúk és a nő állítása szerint orális szexre kényszerítette a nőt, aki hevesen tiltakozott az események ellen. Ezek után Sattarov az ujjaival a nő nemi szervébe nyúlt.

A nő segélykiáltását többen meghallották a kocsmában, akik a segítségére siettek, és betörték a vécé ajtaját. Az áldozat ismerősei közül a rendőrségnek többen is elmondták, hogy a barátnőjük pánikrohamot kapott az eset után. A nőt ezek után kórházba vitték, ahol megállapították, hogy zúzódások vannak a szájában. Elmondása szerint ezeket a sérüléseket az erőszakoló hímtagja okozta, amit a férfi mélyen benyomott a nő szájába.

Sattarovot – akit korábban már elítéltek kábítószerrel való visszaélés, okirat hamisítás és engedély nélküli gépjárművezetés matt – tagadta a bűncselekmény elkövetését. A Stockholmi Kerületi Bíróságon február 3-án kihirdetett ítélete szerint az azeri férfit gondatlanságból elkövetett nemi erőszakért nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a törvényszék. A bíróság azonban a szabadságvesztésen kívül nem rótt ki semmilyen szankciót az erőszaktevőre.

Borítóképünk illusztráció. (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában