Állami támogatások

2022.02.15. 07:07

Lendületbe jött a bolti fogyasztás

Hamar megmutatkozik a kereskedelemben, hogy a február közepéig kiutalt állami támogatások mellett a bérek, nyugdíjak növekedése tartósan erősíti a háztartások elkölthető jövedelmeit. A lakossági fogyasztás felfutása kitart egész évben.

– A külföldről érkező inflációs nyomás ellenére a fogyasztást serkentő kormányzati intézkedések együttes hatása itthon már most felpörgette a kiskereskedelmet, holott az elmúlt években hagyományosan jobbára csak tavasszal, a húsvéti ünnepek előtt indult be a bolti költekezés. Ráadásul 

a jelentős béremelések a drágulások ellenére egész évben felfelé húzzák majd az eladott árucikkek mennyiségét,

miközben a februári, egyszeri támogatások hatására az első fél évben kifejezetten erős maradhat a családok költekezése – közölte a Magyar Nemzettel az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György az elmúlt napok friss iparági tapasztalatai alapján megállapította: 

az árstopnak nagy szerepe van abban, hogy az élelmiszer-fogyasztás a rászorultak, azaz a kispénzűek körében is tovább növekedhet. 

– Azonnali hatásként jelentkezett az üzletekben az állami támogatások kiegyensúlyozó szerepe – húzta alá.

– A jelentős bérkiáramlások és az egyszeri támogatások hatására berobbanni látszik a költekezés, és nem csupán az élelmiszer-kereskedelemben – mutatott rá a főtitkár, felidézve, hogy korábban a január és a február az év legkisebb forgalmú hónapjai voltak, és inkább húsvét előtt indult be a fogyasztás. 

– Idén a második hónap felzárkózott az erős hónapok közé. Már látni lehet, hogy 

az eddigi nyolc-tíz százalékos béremelések tükrében éves szinten legalább öt-hat százalékos volumennövekedés várható, 

vagyis az áremelésekkel együtt is jelentős lesz a kosárba kerülő árucikkek mennyiségi növekedése, a várakozások szerint leginkább az iparcikkek értékesítésében. Mostanra beindult a nagyobb kiadást jelentő eszközök iránti kereslet olyan területeken is, ahol a járvány első két évében elmaradt a forgalom, például a ruházati piacon kívül a műszaki cikkek és a bútorok körében. Ezeken a területeken tíz százaléknál nagyobb növekedésre is számítani lehet, meghaladva a tavaly karácsony előtti bővülést – jelezte.

Mint mondta, nincs szó arról, hogy csak az egyszeri állami támogatások hatása érződik majd a forgalmon, ad hoc jelleggel. 

– A hónap második fele, sőt a március–április is nagyobb bevételeket hoz a boltokon kívül a szolgáltatásokban is, de a növekedés kitart egész évben, pedig az inflációs nyomás továbbra is erős lehet – fogalmazott Vámos György, hozzátéve, hogy 

a sokakat meglepő januári, illetve a korábbi hónapokban mért infláció motorja egyértelműen nemzetközi hátterű, nem hazai sajátosság. 

– Világszerte drágult és hiányos az alapanyagok beszerzése, emiatt például nem is látjuk a magyar piacon az olcsó importáruk tömegét. Továbbá magasak a szállítás költségei és főleg az energiaárak, ezért a minden más országban is elszabadult inflációs folyamatok döntő oka a külső árnyomás – szögezte le a főtitkár.

Mint fogalmazott, a többletjövedelmek nagy része viszont a mindennapi fogyasztást erősíti, miközben a boltok mellett lendületet kap például a vendéglátás, az utazás és több szolgáltatás iránti érdeklődés. 

– A teljes családi költekezés magasabb pályára állhat ebben az évben 

– összegezte a szakember.

Az Egyenlő.hu elnöke pedig azt jelezte, hogy a vásárlók értékelik az alaptermékek árának maximálását, és 

a dolgozói visszajelzések szerint a többség azt szorgalmazza: további árucikkeket is be kellene vonni az árstop intézkedésbe.

– Felmerült a kenyér és minden más pékáru: a kifli, zsemle, a kalács esetén, valamint a sertészsír, a trappista sajt, a tojás, továbbá például a gyakran vásárolt felvágottak kapcsán, hogy szükséges lenne bevezetni az árstopot – sorolta Bubenkó Csaba. 

Szavai szerint országszerte ösztönző hatású az árplafont bevezető intézkedés, amely vevőcsalogató és a kapcsolódó termékek forgalmazását is biztosabbá teszi. 

– A kereslet felfutóban van, és úgy tűnik, a boltok többsége akár további alaptermékek árának csökkentése esetén is növelhetné a bevételeit – jegyezte meg az érdekképviseleti vezető.

Borítókép: illusztráció. Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában