Fontos csomópont

2022.04.25. 13:40

Csigalassúsággal halad a központi Blaha Lujza tér felújítása a fővárosban

Április elején öt új fát ültettek a Blaha Lujza térre – ez a legutóbbi hír az ott zajló felújításokkal kapcsolatban. Emellett a közlekedési fennakadások állandósultak, amire Karácsony Gergely megtalálta a megoldást: az autósok „szálljanak ki és gyalogoljanak”.

Nem látszik még igazán az alagút vége a Blaha Lujza téri felújítással kapcsolatban, egyelőre ugyanis szinte leálltak ott a munkálatok. A több hónapja tartó felfordulás miatt ugyanakkor a közlekedési fennakadások bizonyos napszakokban állandósultak a fővárosban – írja a Magyar Nemzet.

Látható, hogy alaposan megcsúszott a Blaha Lujza tér felújítása, annak ellenére, hogy a munkálatok 400 millió forinttal kerülnek többe az eredetileg tervezettnél, viszont jóval kevesebb tartalom épül majd meg.

Mint ismert, a munka tavaly július 12-én kezdődött: először az aluljáró födémszerkezetét szigetelték felülről. A Metropol felhívta a figyelmet, hogy a munkálatoknak ez a része sajnos nem túl jól sikerült, hiszen már novemberben is vödrökben gyűjtötték az esővizet az aluljáróban. Április elején az újság kiemelte, hogy az aluljáró még mindig ázik, felülről csöpög a víz a járókelők nyakába, és újra előkerültek a vödrök. Mindezek mellett februárban írtunk arról, hogy még azok a földeszsákok is ugyanott vannak érintetlenül, amelyeket novemberben vittek a térre a fák ültetéséhez.

Tavaly nyár elején Karácsony Gergely főpolgármester több nagyobb fővárosi beruházást egyszerre kezdett meg: ekkor indították el a Lánchíd sokáig halogatott felújítását, de komoly lezárásokra került sor a Blaha Lujza tér, valamint a pesti rakpart miatt is. A forgalomkorlátozások lényegében lehetetlenné tették az autós közlekedést Budapesten.

A Magyar Nemzet korábban beszámolt arról, hogy a folyamatos dugók, a közlekedési káosz a légszennyezettségi adatok romlásához is vezettek. Karácsony Gergely viszont mégis az autósokat vette célba: a főpolgármester közfelháborodást keltő reakciói közül kiemelkedett az, amikor azt követően, hogy a tarthatatlan közlekedési állapotokkal szembesítették, azt javasolta az autósoknak: szálljanak ki a kocsiból és menjenek gyalog.

Mindezek ellenére a városvezetés nem aggódik: a Budapesti Közlekedési Központ szerint a Blaha Lujza tér felújítása a terveknek megfelelően halad, a fővárosi önkormányzat törekvéseihez kapcsolódóan a teret ligetes-fás találkozóhellyé alakítják át. Mint a BKK honlapján olvasható, április elején öt új fát ültettek el a már meglévő kőris, valamint nagy tölgy mellett. Kiemelték ezenkívül, hogy májusban kezdődik a Somogyi Béla utca felújítása, az utca korszerűsítése várhatóan az év végére készül el.

A tervek szerint ha elkészül a Blaha Lujza téri felújítás, többek között ezer négyzetméter zöldfelület jön létre, akadálymentesítik a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződését, megújul a közvilágítási rendszer, valamint az egykori Nemzeti Színházra emlékeztető építészeti elemek és utcabútorok kerülnek a helyszínre.

Borítókép: A Blaha Lujza téri felújítás / Magyar Nemzet / Mirkó István
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában