Bolond lyukból

2022.04.19. 15:27

Kötetbe gyűjtötte a polkorrekt ideológiák vadhajtásait az Alapjogokért Központ

Az Alapjogokért Központ gondozásában nemrég megjelent Bolond lyukból - A polkorrekt őrület szemléje című könyv a politikai korrektségnek nevezett ideológiák vadhajtásairól szóló gyűjtemény - jelentette ki a központ stratégiai igazgatója a kötet keddi budapesti bemutatóján.

Kovács István hangsúlyozta: 

a könyvben a legnagyobb nyugat-európai és Egyesült Államokbeli lapok híreiből válogattak. A könyv minden korosztálynak érthetően, képregényes, popkulturális formában dolgozza fel az egyébként komoly témát 

- tette hozzá.

A központ stratégiai igazgatója kiemelte: a politikai korrektséggel és a genderelmélettel nemcsak a most bemutatott, viccesebb, szarkasztikusabb kötetben foglalkoznak, hanem tudományos és jogi megközelítéssel is tanulmányozzák azt, illetve komolyabb kiadványokat is megjelentetnek a témában.

Kovács István a könyvbemutatón kitért a gyermekvédelmi népszavazásra, amelyen a négy kérdésben átlagosan 3,6-3,7 millió közt volt a nem válaszok száma. Jelezte: ez nagyobb arányú véleménynyilvánítás, mint az EU- vagy a NATO-csatlakozásról szóló népszavazáson volt. Ebből adódóan a népszavazás nem arra ad felhatalmazást az újonnan megalakuló Országgyűlésnek, hogy visszavonja a gyermekvédelmi törvényt, hanem arra, hogy még inkább megvédjék a gyermekeket a "káros ideológiáktól" - jelentette ki.

Párkányi Eszter elemző elmondta: 

a Bolond lyukból című szemléjükben 2018 óta gyűjtik a témába vágó híreket. A könyvben fejezetekbe rendezve, azok pontos forrását megjelölve válogattak, közülük, például a "gyermekagymosásról", vagy arról, hogy ki és hogyan nevezi "genderkreatívan" a gyermekét. Vannak olyan hírek, amelyek a radikális feminizmusról szólnak, de a "zöld dzsihadizmusról", a "klímahisztériáról" is gyűjtöttek

 - jegyezte meg.

Az elemző rámutatott: a viccesebb tartalmak mellett olyan komolyabb témákkal is foglalkoznak, mint a nyílt keresztényüldözés. Párkányi Eszter azt mondta: Magyarországon is megjelenik a "szellemi keresztényüldözésnek" az a fajtája, amely nyugaton sokkal radikálisabban van jelen a hívők mindennapjaiban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában