Fejlesztések

2022.09.29. 16:06

Rétvári: digitális áttörés történt a közoktatásban

Naponta 130 ezer pedagógus, 2,8 millió szülő és több mint egymillió diák használja az OH digitális rendszerit, elsősorban a Kréta-rendszert, a nemzeti köznevelési portálra több mint 100 ezren lépnek fel naponta, az okostankönyveket pedig naponta mintegy 60 ezerszer nyitják meg - sorolta az államtitkár.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára beszédet mond az Észak-Macedóniába induló 77. magyar rendőri kontingens tagjainak búcsúztatásán a Készenléti Rendőrség budapesti központjában 2022. szeptember 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Digitális áttörés történt a közoktatásban - hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, Budapesten.

Rétvári Bence az Oktatási Hivatal (OH) Oktatási nyilvántartás továbbfejlesztése elnevezésű 1,2 milliárd forintos európai uniós forrásból megvalósult projektjének zárókonferenciáján tartott sajtótájékoztatón közölte: a magyar oktatás digitalizáltsága bármely európai országgal felveszi a versenyt, az oktatási tartalmak gyermekbarátabbá váltak és a világ bármely részéről elérhetőek.

Példaként említette, hogy naponta 130 ezer pedagógus, 2,8 millió szülő és több mint egymillió diák használja az OH digitális rendszerit, elsősorban a Kréta-rendszert, a nemzeti köznevelési portálra több mint 100 ezren lépnek fel naponta, az okostankönyveket pedig naponta mintegy 60 ezerszer nyitják meg. Az okostankönyvek és digitális tartalmak használata a koronavírus-járvány után is magas szinten megmaradt - mutatott rá.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy 2010 előtt a magyar tankönyveket még a tanáriban is tilos volt fénymásolni a szerzői jogi okok miatt. Ma már nemcsak lemásolhatók a tankönyvek, hanem digitálisan is elérhetőek a világ bármely pontjáról a nap 24 órájában - hangoztatta az államtitkár.

A magyar állami és uniós forrásból megvalósult oktatási modernizációkat sorolva ismertette, hogy 4576 óvodában és iskolában indultak fontos fejlesztések, 2980 köznevelési intézményben épült ki wifi-hálózat, táblagépek és egyéb számítástechnikai berendezések kerültek az iskolákba, a gyermekek számára pedig befogadhatóbbá váltak az oktatási tartalmak.

Rétvári Bence a fejlesztések folytatásának szükségességét hangsúlyozva jelezte, hogy a kormány szeretné a pedagógusok béremelésének egy részét uniós forrásból is fedezni. "10-10-10 százalékos" pedagógusbér-emelés mindenképpen megvalósul hazai forrásból" - mondta, majd rögzítette: ennél is nagyobb béremelést is szeretnének.

A kereszténydemokrata politikus szerint ezért elfogadhatatlan és kétszínű magatartás, hogy azok a magyar baloldali politikusok, akik itthon a pedagógusok béremelését követelik, Brüsszelben folyamatosan támadják, hogy Magyarország felhasználja az országnak jogosan járó uniós forrásokat.

Brassói Sándor, az OH elnöke arról beszélt, hogy a közigazgatás-fejlesztési projektnek köszönhetően a hivatallal kapcsolatban álló mintegy kétmillió állampolgár gyorsabban, kényelmesebben, korszerűbben és környezetbarát módon intézheti az ügyeit. Az ügyfélkapus felületen keresztül tíz nagy eljárásban vehetnek részt az ügyfelek - fűzte hozzá azt is jelezve, hogy a hivatalon belül is papírmentessé így gyorsabbá válik az ügyintézés.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint az OH projektjének egyik fontos eredménye, hogy a szülők elektronikusan nyújthatják be gyermekeikkel kapcsolatos kérelmeiket a tankötelezettség megkezdésének halasztásáról, az egyéni munkarend szerinti tanulás engedélyezéséről, valamint az óvoda- vagy tankötelezettség külföldi teljesítésével kapcsolatos bejelentéseiket is online tehetik meg. Emellett - folytatták - a középiskolai központi írásbeli vizsgára, valamint a hat- és a nyolcévfolyamos gimnáziumok esetében a középfokú felvételire is lehet online jelentkezni. A tanulói jogviszonnyal nem rendelkezők a hagyományos jelentkezési formák helyett ugyancsak választhatják az elektronikus jelentkezést az érettségi vizsgára. A magyar állami ösztöndíjas képzésen tanuló, illetve végzett felsőoktatási hallgatók az ösztöndíjas kötelezettségükkel kapcsolatos ügyeiket ezentúl szintén online intézhetik - írták.

Kitértek arra is, hogy már egyes oktatásszakmai eljárások is elektronikusan intézhetők: ilyen a tankönyvvé nyilvánítással és a pedagógus-továbbképzések engedélyezésével kapcsolatos kérelmek, bejelentések benyújtása.

"A projektben létrejött az Oktatási Mérföldkövek szolgáltatás: segítségével a továbbiakban - ügyintézői közreműködés nélkül - bárki elektronikusan hozzáférhet az oktatási nyilvántartásokban kezelt legfontosabb adataihoz, oktatási azonosítójáról és diákigazolványairól igazolást állíthat elő" - áll a közleményben.

A további részletekről azt is közölték, hogy továbbfejlesztették az OH irat- és dokumentumkezelési, valamint pénzügyi rendszerét. A projektben az OH munkatársait workshopok segítségével készítették fel az új működési modell szakszerű alkalmazására. Azok kényelmes és korszerű ügyintézési módot kínálnak, jelentősen csökkentik több százezer állampolgár adminisztrációs terheit, és javítják az oktatási szakrendszerek működési hatékonyságát.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában