Nemzetközi hálózat

2022.09.17. 09:26

Soros György kottájából játszik a baloldal

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a magyar baloldal mindig a nemzetközi tendenciá­hoz fog igazodni, ennek során háttérbe helyezve a nemzeti érdeket is.

Tüntetők Londonban 2022. július 9-én

Forrás: NurPhoto/AFP

Fotós: WIktor Szymanowicz

Amióta az amerikai legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte a Roe kontra Wade döntést, a demokraták következetesen emlékeztetik a polgárokat arra, hogy a novemberi félidős választásokon megvédhetik az abortuszhoz való jogot.

Az amerikai testület ­június 24-én írta felül azt a fél évszázados határozatot, amely szövetségi szinten legalizálta a művi terhességmegszakítást, visszaadva ezzel a tagállamok hatáskörébe az abortusz szabályozásának jogát.

A republikánus vezetésű tagállamok üdvözölték az élet védelme mellett szóló döntést, és a Roe kontra Wade eltörlése után sorra az abortusz szigorításába kezdtek. A demokraták ezzel ellentétben azóta is próbálják az összes lehetséges kiskaput megtalálni, hogy továbbra is biztosítsák a nőknek a lehetőséget magzatuk elvetetésére.

Joe Biden elnök rendelettel igyekezett megerősíteni a terhességmegszakításhoz még fennmaradt jogokat, többek között a még szövetségi szinten is engedélyezett abortusztabletta elérhetőségének növelésével.

Védjük meg a nők jogait, szavazzatok, szavazzatok, szavazzatok!

 – kampányolt az abortusszal a félidős választások közeledtével az elnök.

A nemzetközi hálózat kérdése joggal merülhet fel, és nem csak az aktuá­lis ügy kapcsán. Érdekes megfigyelni például – ahogy ezt a Századvég elemzése is jól mutatja – az Európai Parlamentben ülő magyar baloldal delegálta képviselőket, akik tendenciaszerűen a kormányzattal szemben ellenséges partnerekkel működnek együtt akár saját hazájuk kárára is – nyilatkozta a lapnak ifj. Lomnici Zoltán annak kapcsán, hogy a hazai baloldal a nemrég elfogadott szívhangrendelet ellen igyekszik hergelni a közvéleményt.

Az alkotmányjogász szerint a magyar baloldal mindig a nemzetközi tendenciához fog igazodni, ennek során háttérbe helyezve a nemzeti érdeket is. 

Az alkotmányjogász azt is megjegyezte, hogy a Roe versus Wade ügy érvénytelenítésekor Soros György a maga nevén jelentetett meg írást a Project Syndicate hasábjain, ahol nyíltan hitet tett amellett, hogy minden nőnek rendelkezésére kell álljon a korlátok nélküli művi terhességmegszakítás eszköze.

Tekintettel a Soros Györgyhöz köthető pénzre, valamint olvasva a „filantróp” nevével fémjelzett írást, talán már kevésbé meglepő, hogy az általa támogatott szervezetek is az ő nézeteit terjesztik

– mondta ifj. Lomnici Zoltán.

A teljes cikket itt olvashatja el

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában