Maroknyi kisebbség döntött

2022.09.18. 09:19

Újabb körúti biciklisávval növelné a káoszt Karácsony

Újabb kerékpársávokat létesít a Nagykörúton a fővárosi önkormányzat. A tervek szerint az amúgy is szűkös Szent István körút mindkét oldalán alakítják ki az új sávokat, emiatt pedig valószínűleg az egyik autós sáv meg fog szűnni.

Összetorlódott autók a belvárosi Andrássy úton 2021. június 16-án

Forrás: MTI

Fotós: Mónus Márton

Kerékpársávokat fognak kijelölni hamarosan a Szent István körúton mindkét irányban – jelentette be a Magyar Kerékpárosklub Facebook-oldalán. Ennek költségeit a fővárosi közösségi költségvetés egymilliárd forintos keretéből fogják finanszírozni, és 50 milliót szánnak rá a meghirdetett tervek szerint. A közösségi költségvetésben tizennyolc budapestiek által megszavazott ötlet kapott pénzügyi támogatást, amelyekre mintegy 22 ezren voksoltak, ebből a kerékpársáv háromezernél is kevesebb szavazatot kapott. 

Tehát egy több mint másfél millió lakosú nagyváros egyik legforgalmasabb útvonalának használatáról úgy tűnik, hogy ismét egy maroknyi kisebbség döntött, ellehetetlenítve ezzel százezrek napi közlekedését.

A Nagykörút többi részén már gigantikus méretű dugókat okozott az autósok tömegéhez képest elenyésző létszámú biciklisek kedvére létrehozott biciklisáv. Már napközben is több piros lámpát kell végigállni ahhoz, hogy előrejusson az autós, a reggeli és a délutáni csúcsban pedig leírhatatlan a káosz. 

Ebből is az látszik, hogy a fővárosi biciklisáv-felfestések esetében még mindig a „mindenki egyért” elve érvényesül, és sokan azok sem élnek az állítólag javukat szolgáló változtatásokkal, akiknek szánják őket. Nem is beszélve arról, hogy az elhibázott döntést szinte mindenki megszenvedi: az autósok a várakozás miatt több szennyező anyagot szívnak be, de a mérgező füst megnövekedett kibocsátása érinti a gyalogosan és a biciklivel közlekedőket is. 

A kocsisorokba zártság miatti felfokozott stressz pedig nemcsak a balesetveszélyt növeli, hanem bizonyítottan hosszú távú egészségkárosodást is okoz,

hiszen sokan már remegő gyomorral indulnak el otthonról arra gondolva, hogy aznap még mi vár rájuk. A tömegközlekedés sem ússza meg: számtalanszor kell átélni az utasoknak, hogy a dugók miatt sok csomópontban keresztbe állnak az autók, sokszor akár percekig a síneken ragadva, így sem a buszok, sem a villamosok nem tudnak tovább menni, miáltal a menetrend is tarthatatlanná válik.

A teljes cikket itt olvashatja el

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában