Hátsó szándék

2022.11.04. 06:39

A baloldal csak kormányellenes hergelésre használja a pedagógusok ügyét

A baloldal szerdára kezdeményezett vitanapot a pedagógusok béremeléséről, illetve az oktatás helyzetéről, ám mint korábban több alkalommal is megtörtént, éppen ők maradtak távol az üléstől, bizonyítva, hogy csupán a kormányellenes politikai hangulatkeltés a céljuk – közölte a Magyar Nemzet.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k), mellette felesége, Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának vezetője (b), jobbról Bősz Anett, a DK főpolgármester-helyettese a Demokratikus Koalíció XII. kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2022. október 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

„Politikai vitanapot kezdeményezett az oktatásról személyesen Gyurcsány Ferenc, de egyetlen DK-s sincs jelen. Az 57 baloldali képviselőből – akik szintén csatlakoztak a kezdeményezéshez – alig húsz van itt. Ennyit a ­szándékaik tisztaságáról”

– kommentálta közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés szerdai ülésén történteket.

Bár később a DK hangoztatta, hogy a vitában Barkóczi Balázs és Hegedűs Andrea képviselőjük is felszólalt, a foghíjas ellenzéki padsorok látványa önmagáért beszélt – írja a Magyar Nemzet.

Tavaly februárban a koronavírus-járvány kellős közepén ugyanezt játszotta el a baloldal. A járványhelyzetről ismét rendkívüli ülést kezdeményeztek, erről az ülésről szintén hiányzott Gyurcsány Ferenc, de nem volt jelen – többek között – Mesterházy Attila, Hadházy Ákos és Szél Bernadett sem.

Mindeközben Csák János az Indexnek adott interjújában többek között arról beszélt, hogy a legnagyobb pedagógusbér-emelést a jelenlegi kormány hajtotta végre az elmúlt években, és elkötelezett annak folytatására a háborús helyzet okozta kiszámíthatatlanság ellenére is.

„Ehhez uniós pénzeket kell bevonni. Néhány hét van hátra ahhoz, hogy megegyezzünk az Európai Unióval, jól haladnak a tárgyalások. A kormányból mindenki többször elmondta, hogy a kormányzat érti a pedagógusok igényét, szeretnének is javítani a helyzeten, és már csak néhány hetet kell várni, hogy ez megvalósuljon”

 – fogalmazott a kultúráért és innovációért felelős miniszter. 

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában