EU

2023.02.02. 13:19

Tovább dagad a brüsszeli korrupciós botrány: felfüggesztették két baloldali képviselő mentelmi jogát

A döntést csütörtökön hozta meg a testület.

Marc Tarabella (balra) és Andrea Cozzolino (jobbra)

Forrás: AFP

Két szocialista képviselő mentelmi jogát függesztette fel az Európai Parlament -írja a Magyar Nemzet.

A döntést csütörtökön hozta meg a testület.

 A botrány még tavaly decemberben robbant ki, amikor kiderült, szocialista EP-képviselők és a parlamenttel szorosan együttműködő nem kormányzati szervezetek nagy összegű készpénzt fogadtak el a katari és a marokkói kormányoktól lobbitevékenységért cserébe.

Mindkét érintettet, az olasz Andrea Cozzolinot, valamint a belga Marc Tarabellát azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzekért  olyan EP-határozatok meghozatalát gátolták, amelyek EU-n kívüli országok érdekeit sértették.

De miért éppen Marokkó?

Marokkó esetében most egy újabb ügy súlyosbítja az egyébként is komoly gyanút. 

Arról a kereskedelmi megállapodásról van szó, amelyet az Európai Unió Marokkóval kötött és amely többek között a halászattal kapcsolatos egyezményeket is tartalmazza. 

Mint ismeretes, a nyugat-szaharai térség négyötödét már 1979 óta Marokkó tartja megszállás alatt – bár sem az ENSZ, sem az Európai Unió tagországai nem ismerik el Marokkó jogát Nyugat-Szahara felett - írja a V4NA. 

A Marokkó és az EU között létrejött megállapodás keretében az Európai Bizottság Tengerügyi és Halászati Főigazgatósága a Poseidon Aquatic Resource Management halászati tanácsadó céget bízta meg azzal, hogy készítse elő a terepet.

Csakhogy 

a folyamatot fel kellett függeszteni, miután az Európai Unió Bírósága 2021-es szeptemberi ítélete érvénytelenítette mind az EU-Marokkó kereskedelmi megállapodás, mind a halászati megállapodás alkalmazását a megszállt Nyugat-Szaharában. 

A Bíróság azzal érvelt, hogy a terület népe – amely felett Marokkó nem rendelkezik szuverenitással vagy igazgatási megbízatással – nem adta beleegyezését az ENSZ által elismert képviseletén, a Polisario Fronton keresztül.

Az Európai Bizottságnak azonban valamiért rendkívül fontos volt, hogy a jogellenesség dacára a megállapodást ne mondják fel. Nem sokkal később ezért a Bizottság fellebbezett az ítélet ellen, amelynek köszönhetően a megállapodás a fellebbezési eljárás idejére hatályban maradt. 2023 második feléig így biztonságban maradt az, amit annyira féltenek a brüsszeliták.

A korrupt brüsszeliták pedig nem tétlenkednek, nemrég kiadták a feladatot a fent említett Poseidon Aquatic Resource Managementnek, hogy folytassák az előzetes tervek elkészítését – mindezt azelőtt, hogy még egyáltalán bármit mondott volna az uniós bíróság.

A december elején kirobbant brüsszeli korrupciós botrány fényében már nem is akkora rejtély, hogy a korrupt brüsszeliták miért erőltetik minden lehetséges eszközzel a Marokkóval kötött megállapodást. Még azzal sem törődnek, ha nemzetközi vagy emberi jogokat kell kétlábbal eltiporniuk.

 Marokkó egyébként erősen korrupt országnak számít, a Transparency International listáján gyakorlatilag a második legrosszabb korrupciós fokozatba sorolták be az afrikai országot.

 Marokkó vendégszeretetét már több politikus – köztük a brüsszeli korrupciós botrány egyik főszereplője, Eva Kaili és a liberális Guy Verhofstadt – is megtapasztalhatták. Ők ketten egyébként egy olyan konferencián voltak előadók, ahol a lobbisták is vadásznak a befolyásos emberekre.

Mindeközben Eva Kailiról is kiderült, hogy előszeretettel töltötte szabadidejét egzotikus, távoli országokban, így Marokkóban is. A jelenleg is előzetesben ülő Kaili közösségi oldalán számtalan videóban, és fényképen mutatta be nem mindennapi, luxus életét.

 

A teljes cikket ITT olvashatja el.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában