Amerikai elnökválasztás 2024

2023.02.18. 11:37

Továbbra is Donald Trump a legnépszerűbb republikánus jelölt

A legújabb közvélemény-kutatás szerint Donald Trumpra a republikánus szavazók 45 százaléka voksolna, Ron DeSantisra 32 százalék, miközben 14 százalék valaki mást látna szívesen indulóként.

Donald Trump volt amerikai elnök beszédet mond a Wisconsin állambeli Waukeshában 2022. augusztus 5-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Tannen Maury

Donald Trump egykori amerikai elnök 13 pontos előnyt élvez Ron DeSantis floridai kormányzó előtt, így még mindig ő a legnépszerűbb jelölt a republikánusok között – írja a Magyar Nemzet a Rasmussan legfrissebb közvélemény-kutatására hivatkozva.

Szorosabb lett a verseny egyébként, ha a tágabb mezőnyt vizsgálták, akkor is az egykori elnök végzett ugyan az élen, de csak 4 százalékponttal.

A cikk emlékeztet rá, hogy a közvélemény-kutatás egyelőre meglehetősen hipotetikus, hiszen egyelőre csak két politikus jelentette be hivatalosan az indulását: Donald Trump és egykori ENSZ-nagykövete, Nikki Haley. A legesélyesebb kihívóként kétségtelenül Ron DeSantist emlegetik, de ő egyelőre nem fedte fel a kártyáit.

A Quinnipiac University felméréséből pedig az derül ki, hogy

ha most tartanák a választásokat, nagyon szoros versenyben, mindössze 2 százalékkal Joe Biden nyerne Donald Trumppal szemben. Ron DeSantis ellenében viszont mindössze 1 százalékpontos republikánus előnyt mértek.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában