Baloldali hátszél

2023.04.24. 15:09

A Soros-hálózathoz köthető aktivista szervezte a Belügyminisztérium előtti akciót

Horgas Péter, a Soros-féle Főnix Mozgalom alapítója szervezte a hétfő reggeli, be nem jelentett ülősztrájkot a Belügyminisztériumhoz az Origo szerint. A megmozduláson több baloldali politikus is feltűnt.

Horgas Péter, Soros-hálózathoz köthető akció szervezője egy korábbi tüntetésen

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Bár a demonstráció apropója az oktatás volt, a főszervező Horgas Péternek az Origo cikke szerint nem sok köze van a tanári pályához, hiszen nem tudni arról, hogy lenne pedagógus végzettsége. Mint írják, Horgas a színházvilágban díszlet- és jelmeztervezőként dolgozott, az MSZP-SZDSZ-kormány idején, 2003-ban pedig egy rövid időre kreatív igazgató lett a Jordán Tamás vezette Nemzeti Színházban.  

A Gyurcsány-korszakban több kisebb társulat tervezője volt, mint írják, egyre mérsékeltebb sikerrel. A Gyurcsány—Bajnai-kormány bukása után megpróbálta megpályázni a József Attila Színházat, sikertelenül. 2010 után fő elfoglaltsága a kormányellenes tüntetések szervezése lett. 

A Soros-hálózathoz köthető Főnix Mozgalmat 2008-ban alapította meg, amivel szintén számos baloldali demonstráció szervezésében vesz részt. A mozgalomban több volt SZDSZ-es, illetve a párthoz köthető szereplő található. Aktivitását Karácsony Gergelyék úgy hálálták meg, hogy a szexuális zaklatásos Gothár-botrány árnyékában pozíciót kapott a Katona József Színházban.

Mint írják,  Horgas Péter mindig a baloldal számára hasznosnak tűnő ügyekben provokálta a kormányt, migránsügyben is kiszolgálta a Soros-világ érdekeit. Felszólalt a gyöngyöspatai kártérítésekkel kapcsolatos tüntetésen, de a Tanítanék Mozgalommal is akciózott közösen.

Horgashoz kapcsolódik, hogy az utolsó utáni pillanatban megtámadták a koronavírus-törvényt, néhány nappal a járvány kitörése után, azaz 2020 márciusában. Az akcióban Soroshoz köthető személyek sora vett részt, Horgas mellett például Majtényi László is.

A ma reggeli, be nem jelentett akción részt vevő alig ötven ember között számos baloldali országgyűlési képviselő is ott volt, így a momentumos Orosz Anna és Tóth Endre, Tordai Bence és Szabó Tímea (Párbeszéd), Hegedűs Andrea és Varga Ferenc, ők a Gyurcsány-pártot, a DK-t képviselték; de eljött az MSZP elnöke és a Jobbikból Potocskáné Kőrösi Anita is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában