Dollármédia

2023.06.05. 12:51

Gazdagodik a Gulyás Márton vezette Partizán is

A Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány 2021-es beszámolójából tudni, hogy valaki/valakik összesen 260 985 000 forintot adományoztak az alapítványnak, ami a bevételük 90 százalékát tette ki – írta meg a Tűzfalcsoport blog.

MW

Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom alapítója felszólal a mozgalom választási nagygyűlésén Budapesten, a Gödör Klubban 2017. november 18-án

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

A Tűzfalcsoport cikke szerint a Soros-hálózat magyarországi működésének a Partizán egy fontos eleme, és világos, hogy a választások idején kiemelkedő szerepet szánnak neki. Így volt ez 2018-ban, 2022-ben és így lesz 2024-ben, az önkormányzati választásokkor. 

Emlékeztetnek arra is, hogy maga Gulyás Márton ismerte be: „A sornak a végén valószínűleg ott van maga Soros György is.”  A Partizán bevételeinek az alakulása ugyanakkor azért is gyanús, mert 2020-ban (kampány nélküli év) ezek az adományok a 2021-esnek a töredékét sem érték el. 2021-ben viszont 5 millióról hirtelen megugrott 260 millióra a Partizán pénzbeli támogatása – közli a tényfeltáró blog, amely kiemeli:

A teljes összegről Gulyás Márton nem számolt el a mai napig. Annyit tudni, hogy a 260 millió forintnyi támogatás egy részét a German Marshall Fund, illetve a The Foundation for Democracy and Pluralism meghívásos pályázatának keretében nyerték el. Ez a két összeg nagyjából 80-85 millió forintot jelent. Mindkét szervezet amerikai és brüsszeli pénzekből működik, továbbá a German Marshall Fund egyik legnagyobb donorja a Soros György nevével fémjelzett Open Society Institut.

A Tűzfalcsoport továbbá emlékeztet, hogy a 2022-es választási kampányból Gulyás Márton derekasan kivette a részét. Gulyásék 2021 májusa és 2022 áprilisa között összesen 300 darab hirdetést adtak fel. Volt olyan, amely egészen konkrétan az előválasztáson való részvételre buzdított, és volt, amely a saját műsoraikat népszerűsítette. Egyes posztokra, videókra, kreatívokra akár 400 ezer forintot is elköltöttek, de pár ezres hirdetések is futottak az oldalon. Nagyjából 10 milliós nagyságrendben hirdethetett a Partizán. 

A tényfeltáró blog kitér arra is, hogy egyes újságíróképzésekre teljesen rátelepedett a balliberális médiaelit Magyarországon.

Az ELTE BTK-n futó Média és Kommunikációs tanszékre jelentkező diákoknak olyan tanárok beszélnek a független, objektív, elfogulatlan újságírásról, mint a Telex jelenlegi és exfőszerkesztője, a 444 vagy éppen a HVG újságírója. Továbbá érdemes szót ejteni Polyák Gábor tanszékvezetőről is, aki a baloldali Mérték Médiaelemző Műhely vezetője is egyben, és Brüsszelben, Washingtonban és belvárosi balos klubokban is azt bizonygatja, hogy Magyarországon már nincs médiaszabadság, miközben az általa vezetett tanszék fizetési listáján sorjáznak a baloldali lapoknál dolgozó munkatársak.

 A teljes cikk ITT olvasható el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában