A háború szólistái

2023.06.01. 16:45

Gyurcsány Ferenc korábbi államtitkára szerint is hadban állunk Oroszországgal

Horn Gábor, aki korábban Karácsony Gergely főpolgármester főnöke volt, szintén hitet tett a háború mellett – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

MW

Horn Gábor

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

„A magyar kormány egyszerűen nem mond igazat, amikor azt mondja, hogy nincs – idézőjelben – hadban az oroszokkal, hiszen a NATO tagjaként, az Európai Unió tagjaként, két olyan szövetség részesei vagyunk, akik teljesen egyértelműen állást foglalnak ebben a kérdésben, és az ukrán elnyomott nép mellett szólnak” – nyilatkozta Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke az ATV híradójának – írja a Magyar Nemzet.

Megjegyzendő, hogy

Gyurcsány Ferenc kormányában Horn miniszterelnöki koordinációért felelős államtitkára, ezzel együtt pedig Karácsony Gergely főnöke volt, mivel a főpolgármester akkor a Gyurcsány-féle Miniszterelnöki Hivatal tanácsadójaként dolgozott.

Ismert: Karácsony Gergely egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy hazánk háborúban áll Oroszországgal. A teljesen abszurd, valótlan kijelentés ráadásul nem csupán nyelvbotlás volt, hiszen a riporter pontosítására, miszerint szerencsére nem állunk háborúban Oroszországgal, Karácsony megerősítette előző állítását.

Hollik István: nem hagyjuk, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba

A Fidesz szerint a baloldali háborúpárti nyomásgyakorlás folyamatos, de a kormánypártok nem fogják hagyni, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba – erről Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt csütörtöki videónyilatkozatában.

A kormánypárti politikus azt mondta: még „fel sem ocsúdtak a megdöbbenésükből” azután, hogy Karácsony Gergely bejelentette, hogy Magyarország már hadban áll, Szelényi Zsuzsanna volt baloldali képviselő, a „Soros Egyetem jelenlegi programigazgatója” már arról győzköd mindenkit, hogy a háborúból egyszerűen nem maradhatunk ki.

Hozzátette: Európából pedig „a jól ismert magyarellenes, brüsszeli háborús uszító”, Daniel Freund csatlakozott ehhez az állásponthoz egy nyilatkozattal.

A háborúpárti nyomásgyakorlás tehát folyamatos, a Soros-hálózat szócsövei már csak ilyenek: szerintük a béke egyszerűen nem választható, ezért továbbra sem hajlandók beletörődni abba, hogy Magyarország békepárti

– fogalmazott Hollik István.

Hangsúlyozta: „a háború szólistái” továbbra sem tettek le arról, hogy belesodorják Magyarországot a háborúba. „Viszont mi nem akarunk háborút. Békét akarunk, ezért nem hagyjuk magunkat” – hangoztatta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában