Illegális bevándorlás

2023.08.25. 23:05

ORFK: meghaladta a százezret a migránsok elleni intézkedések száma

Az idén már meghaladta a 100 ezret az illegális migránsokkal szembeni rendőri intézkedések száma - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Határrendészeti Főosztályának vezetője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

MW

Lengyel rendőr (b) és határőr (b2), valamint egy magyar rendőr (j) járőrözik a magyar-szerb határnál, Röszke térségében 2016. október 13-án

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Balázs László közölte: ez azt jelenti, hogy 

az Európai Unióban  a migránsokkal szemben végrehajtott intézkedések 28 százaléka Magyarországon történt. 

Ugyanebben az időszakban 747 embercsempész ellen indítottak büntetőeljárást - tette hozzá. 

Mint elmondta: 

a migránsok egyre agresszívebbek a határőrizetet biztosító rendőrökkel szemben. 

Az idén immár 7 rendőr sérült meg a támadássok nyomán, és az illegális migránsok 113 járműben is kárt tettek. 

Továbbá, rendszeresen megrongálják a határkerítést, aminek a javítása idén már 260 millió forintba került - sorolta. 

Amíg a migránsok jellemzően afgán, marokkói, pakisztáni, szír, és török állampolgárok, addig az őket segítő embercsempészek többnyire azeriek, grúzok, moldávok, románok és szírek - fűzte hozzá. 

Az ezredes a továbbiakban úgy vélekedett, hogy

 az Európai Unió jogi szabályozása továbbra sem felel meg az illegális migráció elleni hatékony küzdelemnek. 

Példaként említette, hogy a célországban kapott pénzbeli ellátásból a migránsok legtöbbször az embercsempészekkel szembeni hátralékukat egyenlítik ki, illetve hazaküldik a pénzt, amit újra migrációra használnak fel. 

Ugyanakkor a magyar rendőrség aktívan részt vesz az európai migráció elleni küzdelemben - folytatta. A magyar rendőrök jelen vannak csaknem valamennyi a nyugat balkáni útvonalon található országban, illetve 68 magyar rendőr teljesít szolgálatot az EU határőrizeti ügynöksége, a FRONTEX műveleteiben. 

Továbbá magyar-osztrák-szerb miniszterelnöki megállapodás alapján folyamatosan váltják egymást magyar rendőri kontingensek a szerb-észak-macedón határon. A magyar szerb határon pedig osztrák, szlovák, cseh és török rendőrök segítik magyar kollégáik munkáját - ismertette Balázs László. 

Arról is beszámol, hogy az idén leginkább a közép-mediterrán migrációs útvonalra nehezedik a legnagyobb nyomás, illetve a nyugat-balkáni útvonal egy része Horvátország schengeni csatlakozása nyomán átterelődött Szlovénia irányába.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában