Mindent töröltek

2025.02.04. 08:08

Az Egyesült Államok nagykövetségének honlapjáról még Pressman nyomait is eltüntették

A bukott nagykövet beszédeinek és nyilatkozatainak eltüntetése azt jelzi, hogy munkássága már rettentő kínossá és kellemetlenné vált.

David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok volt budapesti nagykövete sajtótájékoztatót tart a nagykövetségen 2025. január 7-én

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

David Pressman, Joe Biden bukott budapesti nagykövetének minden nyomát igyekeznek eltüntetni. Az Egyesült Államok nagykövetségének honlapján gondosan letöröltek mindent, ami Presmannal kapcsolatos. Január 29-én még elérhetők voltak Pressman nyilatkozatai, ezt követően azonban a Magyar Nemzet munkatársai már sehol sem találták ezeket a megszólalásokat, ahogyan a beszédei is nyomtalanul eltűntek. 

Eltűntették David Pressman létezésének nyomait az Egyesült Államok nagykövetségének honlapjáról
Eltüntették David Pressman létezésének nyomait az Egyesült Államok nagykövetségének honlapjáról

Nem kevés sajtóanyagról van szó, hiszen mintegy 150 nyilatkozatot és híranyagot tüntettek el. Igyekeztek úgy beállítani, mintha azok meg sem történtek volna. A kormányt folyamatosan habzó szájjal támadó beszédei mellett Pressman önéletrajza sem érhető már el.  

Még azokat a bejegyzéseket is törölték, amelyek Rogán Antal szankcionálásáról szóltak, de a Soros-egyetemen elmondott beszédeit is igyekeztek eltüntetni a világ elől.  Ha a Google keresőjében próbálkozunk, az internetes oldal még megjeleníti a nagykövetségen korábban fellelt Pressmannal kapcsolatos cikkek címeit, de azokra kattintva sajtóanyagok helyett

csupán egy 404-es hibakód fogadja az olvasókat.

A keresőmotor még megtalálja a Pressman-cikkek címeit, de elolvasni már nem lehet azokat
A keresőmotor még megtalálja a Pressman-cikkek címeit, de elolvasni már nem lehet azokat

David Pressman volt kollégái semmit sem bíztak a véletlenre: jó néhány cikket az Internet Archive szolgáltatatás sem jelenít meg, mint például a Soros-egyetemen elmondott beszédet, amelyben úgy fogalmazott:

Mi biztosan nem fogunk kivárni az Orbán-kormánnyal kapcsolatban. Mi cselekedni fogunk.

Ugyanígy szőrén-szálán eltűnt A demokrácia, szerelem és félelem című beszéd, amiben a csúfosan megbukott Pressman arról beszélt, hogy fárasztóvá vált számára a magyarországi munkája. A sajtóban és a közösségi médiában ugyan több részlet elérhető Pressman beszédeiből, de azok teljes és hivatalos szövegét csak a nagykövetség honlapján lehetett eddig elérni – egészen addig, amíg túlságosan kínossá nem vált a személye.

Az amerikai nagykövetség honlapján lévő hírfolyamban sem találni olyan bejegyzést vagy cikket, ami David Pressmanról szólna.

A teljes cikket itt olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában