Támogatás

2025.06.13. 11:18

Székelyföldi árvízkárosult gyerekeket táboroztat az Ökumenikus Segélyszervezet

A május végi, székelyföldi árvíz károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként 8 és 12 év közötti, háromszéki gyermekek táborozhatnak július végén Magyarországon az Ökumenikus Segélyszervezet jóvoltából – közölte a karitatív szervezet pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a kastélyosdombói Esélytáborban a gyerekeket változatos közösségi programok mellett kirándulások, fejlesztőjátékok és ismeretterjesztő foglalkozások várják majd.

Az Ökumenikus Segélyszervezet idén nyáron 1000 magyarországi rászoruló gyerek táboroztatását vállalta, őket követik majd a felajánlás keretében a székelyföldi természeti katasztrófa által érintett lányok és fiúk – írták.

Ökumenikus Segélyszervezet, tábor, gyermekek, árvízkárosultak
Az Ökumenikus Segélyszervezet a 8 és 12 év közötti, háromszéki gyermekek táboroztatását tette lehetővé
Fotó: Oksana Shufrych / Forrás: Shutterstock

Emlékeztettek, hogy a segélyszervezet az elárasztott településeken az elmúlt hetekben több tonna fertőtlenítő- és tisztítószert, valamint könnyen összekészíthető és fogyasztható élelmiszert adott át, illetve megkezdte a víz által súlyosan megrongált háztartások építőanyagokkal történő támogatását is. Ezenfelül a parajdi bányakatasztrófa miatt ivóvíz nélkül maradó településeken palackozott vizet is osztott.

Továbbra is várja a felajánlásokat az Ökumenikus Segélyszervezet

A segélyprogram mind Parajdon, mind Háromszéken folytatódik – emelték ki.

Az összefogáshoz a 1353-as adományvonal hívásával még a hét végéig, azaz június 15-ig lehet csatlakozni: minden hívás, illetve SMS 500 forint felajánlást jelent.

Akik nagyobb összegű támogatással szeretnék kifejezni szolidaritásukat, azok a www.segelyszervezet.hu oldalon bankkártyával vagy átutalással a 11705008-20464565-ös számlaszámon, „Székelyföld” megjelöléssel tudnak segíteni – áll a közleményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában