2025.07.05. 14:34
A kormányfő a vízügyi szakemberekkel folytatott egyeztetést
A kormány minden lehetséges eszközt bevet az aszálykárok mérséklésére, a gazdák pedig idén ingyen jutnak öntözővízhez.
Védekezünk az aszály ellen – számolt be Orbán Viktor a közösségi oldalán arról az egyeztetésről, amelyet vízügyi szakemberekkel folytatott az aszályhelyzetről.
A Magyar Nemzet már beszámolt róla, szerdán összeült az aszályvédelmi operatív törzs. Ennek kapcsán a miniszterelnök jelezte: forró nyár elé nézünk, de az előkészületeket időben megkezdték. A májusban megalakult aszályvédelmi operatív törzs ismertette a jelentését.
A májusi esős időszakot felhasználva ezer ember dolgozott azon, hogy eddig egyharmadnyi Balaton vizét tárolják és eljuttassák az aszállyal sújtott területekre.
Orbán Viktor azóta aszályvédelmi szemlén is járt Dunapatajon. A miniszterelnök a Baon.hu-nak azt mondta: mozgósítottak 4,5–5 milliárd forintot, több száz beavatkozási pontot jelöltek ki az egész ország területén, ahol a csatornák vízáteresztő képességének a javításával, illetve a víz visszatartásával felkészülnek az aszályhelyzetre.
Az aszályhelyzetről további információkat IDE kattintva olvashat.