59 utórengés

2018.02.17. 07:09

7,2-es erősségű földrengés rázta meg Mexikót

Nem sokkal később a belügyminisztérium arról számolt be, hogy a miniszter helikoptere, amellyel a károk megtekintésére indult, leszállás közben a földnek csapódott és két ember meghalt.

Erős, 7,2-es fokozatú földrengés volt szombaton Mexikó déli és középső vidékén, kisebb károk keletkeztek, de az első jelentések nem szóltak áldozatokról.

Az országos földrengésfigyelő szolgálat szerint a földmozgás epicentruma a déli Oaxaca szövetségi államban lévő Pinotepa Nacional településtől 11 kilométerre délkeletre, 43 kilométeres mélységben volt.

Luis Felipe Puente, a katasztrófavédelem helyi vezetője azt mondta, hogy Oaxaca, Chiapas, Michoacán és Puebla szövetségi államban, valamint a fővárosban, Mexikóvárosban a hatóságok még vizsgálódnak. Az első nagyobb földrengést még 59 utórengés kísérte.

Az amerikai földtani intézet (USGS) előzetesen 7,5-es erősségű rengésről számolt be.

Alfonso Navarrete belügyminiszter közölte, hogy Oaxaca államban az épületekben kisebb károk keletkeztek, és százezer ember maradt áram nélkül.

Nem sokkal később a belügyminisztérium arról számolt be, hogy a miniszter helikoptere, amellyel a károk megtekintésére indult, leszállás közben a földnek csapódott és két ember meghalt. A helikopteren ült Alejandro Murat, Oaxaca kormányzója is, de sem ő, sem a miniszter nem sérült meg komolyabban.

Pinotepa Nacional városban – a katasztrófavédelem által készített felvétel tanúsága szerint – egy földszintes épületnek leomlott a homlokzata.

A Pemex nemzeti olajvállalat szerint berendezéseik rendben vannak, beleértve legnagyobb finomítójukat, amely 386 kilométerre fekszik az epicentrumtól.

Tavaly szeptemberben két erős földrengés 471 halálos áldozatot követelt Mexikó középső és déli vidékén, és megrongált 184 ezer épületet.

 

 

Címkék#mexiko

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában