Ország-világ

2020.08.01. 07:00

A baloldal mondandó híján évek óta sértegetésekben éli ki magát

Folyamatosan a vidékieket és az időseket támadta a baloldal az elmúlt években. Szerintük ugyanis az ő ostobaságuk, tudatlanságuk a felelős azért, hogy tíz éve a Fidesz nyeri a választásokat. A Momentum egyik politikusa egyenesen arról posztolgatott, hogy jobb lenne, ha az idősebb korosztály nem is venne részt a választásokon. De mára már nem csak ezek a társadalmi csoportok vannak a baloldal célkeresztjében, a taxisok, az orvosok, a pedagógusok és mások is „becsicskultak” szerintük, amiért nem lázadnak a kormány ellen. Az alábbi összeállításban az elmúlt évek terméséből szemezgettünk, amelyek azt bizonyítják, hogy a baloldal mondandó híján évek óta sértegetésekben éli ki magát.

 

Kádár Barnabás (Momentum):

„Miért az idősebbek döntik el a jövőnk?” (…) „Úgy nyernek pár százalékponttal a populisták, hogy a társadalom aktívabb és még évtizedekig termelő rétegei erős többséggel ki nem állhatják őket.” (2020. július 13.; a párt európai parlamenti listáján az előkelő, ötödik helyet kapta)

„Az emberi munka maga egyre kevésbé lesz fontos a gazdaság szempontjából és egyre magasabb lesz a belépési küszöb a munkaerőpiacra. Amikor a munkák jó részét algoritmusok végzik, akkor hiába lesz még magasan képzett munkaerőre és emberi gondoskodást igénylő munkahelyekre, az emberek egy jó része erre nem lesz mozgósítható. Nem lesz a taxisofőrből AI kutató, se korházi ápoló!” (2020, Facebook)

Bruck Gábor (kommunikációs szakértő):

„Van egy fontos kifejezés: az én világom. Kérdés: vajon egy vidéki Orbán szavazónak mit jelent ez, hogyan határozná meg a jelentését? Mi fér bele, mennyire tágas számára az én világom kifejezés? Szerintem azt mondja, hogy az én világom ez a falu. Ez a 300 ember, akit ismerek. Az én világom a kocsmától a templomig terjed. És nem érdekel, hogy mi van ezen kívül. Nem érdekel a szomszéd falu, a szomszéd város sem, és Brüsszelig egyáltalán nem látok el. (…) Az agy kialakulása három stádiumban történt. Először a primitív hüllőagy fejlődött ki, hívhatjuk ezt krokodilagynak is. (…) 2014 óta Orbán csak a krokodilagynak beszél.” (2020. április 18.; az MSZP–SZDSZ kormányok kommunikációs szakértőjének Népszavában megjelent írása)

Földes András (Index):

„Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország? Úristen, milyen emberekkel élünk egy országban? Hogyan hihetik el, hogy a migránsoktól kell félteni a kultúránkat? Miért van ennyi gyűlölet a magyarokban? (…) Az Index-olvasók jó részének furcsa lehet, hogy milliók élnek Magyarországon olyan életet, amiben az információgyűjtés körülbelül annyira releváns a mindennapokban, mint mondjuk önnek, hogy milyen madár csipog az ablaka előtt. Madár, és kész. (…) A legalapvetőbb médiával kapcsolatos ismeretekkel sem rendelkeznek. (…) Végül is ezeknek az embereknek megvan a saját életük, dolgoznak a háztájiban, egy üzemben vagy közmunkásként. A napjaikat nem a monitor előtt töltik, megvannak a saját ügyeik, miért kellene médiaszakértőként működniük?” (Index-cikk a 2018-as országgyűlési választás után)

Márki-Zay Péter (polgármester):

„Én őszintén szólva nagyon várom ezt az újabb Békemenetet […] Egy nagyon jó alkalomnak találnám a Békementet arra, hogy szembesítsük a teljes megtévesztettség miatt még mindig a Fidesz őszinte antikommunizmusában és migránsellenességében hívő, és ezzel a vakhittel vezérelt, jellemzően képzetlen vagy rendkívül beszűkült, a világról kevés információval rendelkező és általában idősebb korosztályt (…).” (2018. december)

Mécs János (Momentum):

„Istenkém, hogy rühellem a vidékieket, pedig nem kellene szegényeket, mert liberális vagyok meg minden, szóval melegek, cigányok, hajléktalanok, meg egyébként mindenki okés, na de a vidékieket nem tudom megszokni.” (2013; Mécs János akkor a Momentum elnökségi tagja volt; az SZDSZ-es Mécs Imre fia)

Gulyás Balázs (a Magyar Hang újságírója):

„Tanulatlan, vidéki, idős emberek képezik a Fidesz táborát. De vannak kétmillióan, és együtt vannak kétmillióan, tehát ők a legnagyobb kisebbség.” (2020. július 27.; Gulyás a pár nappal ezelőtti, Momentum által szervezett Index melletti tüntetés egyik főszónoka volt)

Miklósi Gábor (Index):

„Aztán hirtelen nem csak a VIP-ben, de körben, az egész stadionban mindenki, de tényleg mindenki felállt, és két a pályát körbe sétáló gyerekkel együtt elénekeltek egy érzelgős dalt arról, hogy mi mind egy vérből valók vagyunk. (…) A VIP-ből szinte kinéztek, amiért a seggemen maradtam, és tényleg nehéz volt nem felállni ekkora nyomás alatt, de én csak a Himnusznál szoktam felállni, és pont a napokban láttam egy műsort arról, hogy milyen messze elmennek az emberek, hogy alkalmazkodjanak az elvárásokhoz, így hát dafke ülve maradtam.” (2019. november, a Puskás Aréna megnyitóján)

Baranyi Krisztina (Együtt):

„Elfogadhatatlan, hogy sötét és vidékies várost akarnak csinálni egy budapesti belső kerületből, ahol több tízezer fiatal él és dolgozik.” (2017. május; Baranyi akkor az Együtt szóvivője, IX. kerületi önkormányzati képviselője volt)

Fekete-Győr András (Momentum):

„Akkor nem csicskultak volna be (tisztelet a kevéske kivételnek!) a kórházak, az iskolák, az egyetemek, az iparkamarák, az ügyészségek, a bíróságok, a közmédia vezetői egy gyáva kicsi embernek. Akkor a magyarok tudása, egészsége, gazdasági lehetőségei, igazságérzete, informáltsága európai, és nem keleti színvonalon lenne. Mert a politikának nem lenne más választása.”

„Politikusként nem szabadna ilyet leírnom, de sajnos az a nagy büdös helyzet, hogy a fent példálózóan sorolt hivatások vezetői (…) gyáva kicsi emberek…” (2020. Facebook)

Tóth Gergely (Index):

„Ne féljen bevallani, ha a magyar válogatott ellen szurkol! (…) Végső soron minden egyes eb-pont a fideszes elit hamis önigazolását szolgálja.” (2016. június, a foci EB alatt megjelent írás az Indexen)

Vona Gábor (a Jobbik volt elnöke):

„…hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját. A másik emlék a múlt heti dunaújvárosi utcai fórumom a piac mellett. Szép számú érdeklődővel sikerült beszélgetnem, de szinte kétpercenként káromkodva szavalta el a TV2 hazugságait egy-egy arra tévedt fideszes nyugdíjas. Húzták maguk mögött a kis bevásárló kosarukat, és ne szépítsük, a szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt.” (2017, Facebook)

Kárpáti Márton (Index):

„A fővárosból nézve úgy tűnhet, hogy a felháborodás repedéseket fog okozni a kormány népszerűségén. De még ez a háborgás is jól jön a kormánynak (…) a megszólítani kívánt csoport egy része egészen bizonyosan pont a lárma miatt értesül az egész kampányról, és a ricsaj is jó apropó a kormánynak, hogy elhitesse magáról a tájékozódásra nem túlzottan ügyelő rétegekben, hogy a rendet, a biztonságot, a védelmet képviseli.” (2015. június; Kárpáti az Index főszerkesztő-helyetteseként elemezte a kormány bevándorlással kapcsolatos plakátkampányát)

Borítókép: Kádár Barnabás, Fekete-Győr András, Mécs jános

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában