Felmérés

2021.06.20. 22:05

A franciák többsége népszavazást szeretne a migrációról

Egy felmérés szerint a lakosság nagy része népszavazás útján szeretne dönteni az országot egyre jobban fenyegető migráció korlátozásáról, egy egyesület petíciót is indított ennek érdekében, melyet már több mint 30 ezren aláírtak. Egy másik felmérésből az is kiderül, hogy a lakosság 51 százaléka nem félti a demokráciát a legnagyobb jobboldali párt előretörése esetén.

Franciaországban egyre nagyobb problémát jelent a bevándorlás.

Ezzel tökéletesen tisztában van a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, Marine Le Pen, aki március végén kijelentette, hogy köztársasági elnökké választása esetén az első intézkedése az lesz, hogy népszavazást kezdeményez a migrációról. Szerinte nem helyes, hogy immár évtizedek óta a nép véleményének kikérése nélkül hoz döntéseket a francia kormány a témával kapcsolatban – írja a V4NA hírügynökség.

A helyzet komolyságát felismerve petíciót indított a Damoclès egyesület a világhírű író, Laurent Obertone ajánlásával. Azt szeretnék elérni, hogy legyen népszavazás a bevándorlásról, a petíciót eddig már több mint 30 ezren aláírták.

Laurent Obertone elmondása alapján a helyzet sürgető, az író szerint ugyanis Franciaország hamarosan törésponthoz érkezik és néhány évtizeden belül akár el is tűnhet, ha nem tesznek semmit.

Beszámolt róla, hogy pár éve még senki nem gondolta volna, hogy a terroristák ilyen sok embert lemészárolnak majd Franciaországban, és az is elég valószínűtlennek tűnt, hogy ennyire megnő majd a bandaháborúk és a fiatalok által elkövetett bűncselekmények száma.

A fiatalok bárkire rátámadnak, aki nem közéjük tartozik, legyen az rendőr vagy tűzoltó és Obertone szerint ez csak a folyamat kezdete, Franciaországban ugyanis eddig még nem látott mértékű bevándorlás megy végbe. Az író arra a megdöbbentő számadatra is rávilágít, hogy a francia lakosság 18 százaléka, az újszülötteknek pedig több mint 40 százaléka nem fehér ember.

Obertone becslése szerint 2060-ra kisebbségben lesznek az országban a franciák, ezért mielőbbi cselekvésre van szükség, még mielőtt túl késő lenne.

A témára felfigyelt a CNews hírportál is, akik a CSA Intézet által készített felmérés alapján megírták, hogy tízből hat francia állampolgár szerint szükség van a migrációról tartandó népszavazásra. A válaszadók 62 százaléka úgy véli, hogy szükséges a népszavazás a migráció korlátozása érdekében. A felmérésből kiderül, hogy a 18 és 24 év közötti fiatalok tábora a legnépesebb, 68 százalékuk támogatja a népszavazás ötletét, a 25 és 34 év közöttiek 60 százaléka, a 35 és 49 évesek 63 százaléka, az 50 és 64 év közötti korosztálynak pedig 58 százaléka van ugyanezen a véleményen.

A válaszadók politikai nézetei már jobban megosztották a véleményeket, míg a baloldal szimpatizánsainak 61 százaléka nem ért egyet a népszavazás ötletével, addig a jobboldalt támogatók 93 százaléka úgy véli, szükség van a migráció korlátozásáról tartandó népszavazásra.

A cikkből az is kiderül, hogy Franciaország egyre kevésbé fogadja el a bevándorlást. Erről tanúskodik Gérald Darmanin belügyminiszter parlamenti felszólalása is, melyben arról számolt be, hogy Emmanuel Macron államfő kérésére az elmúlt hónapok során megerősítették a francia-olasz határ ellenőrzését. Ennek köszönhetően az elmúlt négy hónap során 15 000 illegális külföldi bevándorlót tartóztattak le a spanyol határon, ami ötször több, mint korábban. Az olasz határon pedig 20 000 illegális bevándorló Franciaországba történő belépését akadályozták meg, ami négyszer annyi, mint a fokozott határellenőrzés bevezetését megelőző időszakban.

A francia kormány tehát belátta, hogy ideje cselekedni és megállja parancsolni a bevándorlásnak, ám ettől még nem érezheti a zsebében a győzelmet Emmanuel Macron és apparátusa a 2022-es választásokra vonatkozóan.

Az Ifop felmérése alapján ugyanis egyre jobban előretör a legnagyobb francia ellenzéki párt, a Nemzeti Tömörülés.

A felmérés alapján a válaszadók 51 százaléka úgy véli, nem jelentene veszélyt a demokráciára nézve az, hogy ha a jobboldali párt győzedelmeskedne a közelgő regionális választásokon, melynek első fordulóját június 20-án, a második kört pedig 27-én tartják.

A válaszadók véleménye természetesen pártállástól függően különböző, a legnagyobb arányban a Nemzeti Tömörülés hívei vélik úgy, hogy a párt győzelme nem jelent semmiféle veszélyt a demokráciára nézve, a jobboldali válaszadóknak ugyanis a 87 százaléka van ezen a véleményen. Őket a republikánusok támogatói követik 57 százalékkal, majd az Engedetlen Franciaország (La France Insoumise) párt szimpatizánsai következnek 40 százalékkal, de még a szocialista szavazók 37 százaléka is úgy gondolja, hogy Marine Le Pen pártjának győzelme nem veszélyeztetné a demokráciát.

Ami az ellentábort illeti, a zöld-párti szimpatizánsok és a kormánypárt támogatói féltik leginkább a demokráciát a Nemzeti Tömörülés győzelme esetén, mindkét szavazótábor esetében ugyanis 75 százalék válaszolt igennel a kérdésre, hogy szerintük veszélyt jelent-e a jobboldali párt győzelme a demokráciára nézve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában