nincs rajta zár

2019.08.11. 21:49

A nyitott székely kapuk az unitárius találkozó jelképei

Milyen lesz a jövő unitárius közössége; kik találkoznak majd ötven év múlva Orbán Balázs földjén? – elemezték a kérdéssort az unitáriusok 21., Szejkefürdőn tartott találkozóján.

Forrás: Facebook

Fotó: Magyar Unitárius Egyház

Az egyetlen erdélyi alapítású egyház születése 451. évi üzenet: gyűjtsenek lelki kincseket, tudván, hogy a következő ötven év a maiakkal kezdődik – összegezte a Székelyhon.ro.

Soha nem volt ilyen áldott állapot a magyar unitárius egyházban, mint a 450. évben – idézte a lap Csáki Levente kobátfalvi lelkész, az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének titkárának igehirdetését.

„A 400. évfordulón, amikor félni kellett úgy a láthatatlan hatalomtól, mint az embertársaktól, elképzelhetetlen lett volna a maihoz hasonló szejkefürdői unitárius találkozó, ahol a szélrózsa minden irányából érkeznek rokonok, barátok, falus- és egyházfelek. A 350. jubileumon népünk elveszítette létalapját. A távolabbi múlt, jelesül az 1718. esztendő felkiáltójeles statisztikája szerint mindössze huszonnyolcezer unitárius lelket számláltak Erdélyben”

– sorolta Csáki Levente.

A 21. szejkefürdői találkozó A Magyar Unitárius Egyház (MUE) Főhatósági Hivatala idei rendezvényének társszervezője a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör volt.

A találkozó idején látható volt az a pannókiállítás, amely a 24 egyházközségben, 5 leányegyházban és 5 szórványban élő 9000 unitárius múltját, jelenét, eseményeit mutatja be. Korond kivételével a Gagy, a Küküllő és Nyikó mellett fekvő egyházkör jegyzője, Gál Zoltán azt is elmondta, hogy gyülekezeteik ajánlották fel az úrvacsorai jegyeket, a klenódiumokat és az egyházkör lelkészei osztották az úrvacsorát – számolt be a Székelyhon.ro.

„A keresztén életforma nem bonyolult, csak nagyon nehéz„ – idézte a lap Vida Rozália lelkész szavait.

” Isten mindig lehetőséget ad a változásra; a megtérésnek folyamatosnak kell lennie. Meg kell harcolnunk saját gyarlóságainkkal – az úrvacsora alkalom a szembenézés is. Gondoljuk újra kapcsolatainkat! Van Megváltónk, aki kijelölte az utat – egyénenként, családokként, egyházként, nemzetként”

- fejtette ki a lelkész.

Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere hiszi, hogy szükség van az elcsendesedésre, amely ellensúlyozni tudja a külső nyomásokat. Kívánta: szeretettel, jósággal, Istenbe vetett hittel bátorítsuk egymást. Isten minden nap szól: Ne félj! – üzenete 365-ször szerepel a Szentírásban. Az ezeréves kereszténységünk, a 451 éves múlt tapasztalatai, a jövőre, örökre szólnak a Kárpát-medencében.

Az unitárius lelkészcsalád sarja, Bíró Barna Botond a megyei tanács alelnöke a találkozásról, mint közösségi élményről beszélve, az Orbán Balázs nyughelyéhez vezető székely kapukra mutatott: nincs rajtuk nyíló, zár. Ha a kaput bezárjuk, a barátainkat zárjuk ki, és szívünket zárjuk be. Hiszen a tolvaj ellen nem véd, előtte nincsen zár. „Járjunk nyitott szívvel, éljünk nyitott kapukkal!” A szabadtéri úrvacsoraosztásos istentisztelet után elhelyezték a kegyelet koszorúit Orbán Balázs sírjánál. A találkozó kötetlen, baráti együttlétekkel folytatódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában