Járvány

2020.03.22. 13:34

A Szegedi Tudományegyetem rektora hivatalosan is megerősítette, hogy fertőzött

Rovó László hivatalos közleményt juttatott el a Délmagyar szerkesztőségébe.

A portál változtatások nélkül közli a rektor levelét:

„Tisztelt Szerkesztőség!

Több hazai sajtóorgánumban napvilágot látott az információ, miszerint jómagam egyike vagyok azon szegedi polgároknak, akik megbetegedtek az új típusú koronavírus okozta fertőzés következtében. A hír igaz.

Egy hónapokkal korábban betervezett, magáncélú külföldi utazáson vettem részt Dél-Tirolban a hónap elején, ahonnan március 8-án, tehát a magyarországi hivatalos veszélyhelyzet – és egyúttal az egyetemi oktatás és betegellátás leállása – előtt érkeztem haza. Üdülésem helyszíne előzetes tájékozódásom alapján nem tartozott a koronavírus által veszélyeztetett területek közé, és ezt számos forrás megerősítette számomra.

Több évtizedes tapasztalattal rendelkező, gyakorló orvos vagyok, de utazásom, ott tartózkodásom, valamint hazajövetelem során nem tapasztaltam olyan jelet sem magamon, sem a környezetemben, amely akár a legkisebb gyanúra is okot adhatott volna a vírusfertőzöttséggel kapcsolatban. Az sem bizonyítható, hogy a koronavírus külföldön került a szervezetembe, könnyen elképzelhető, hogy Szegeden fertőződtem meg, fül-orr-gégészként egyébként is gyakran kerülök kapcsolatba felsőlégúti fertőzésekkel.

Mindemellett a hazaérkezésemet követően végzett orvosi munkám steril körülmények között, a legszigorúbb egészségügyi protokoll szerint zajlott – mint korábban is minden esetben –, így kizárt, hogy akármelyik pácienst fertőzésveszélynek tettem volna ki.

Végül: miután észleltem magamon a betegségre utaló tüneteket, haladéktalanul és felelősségteljesen megtettem a szükséges óvintézkedéseket. Mostanáig nem találtak pozitív mintát a közvetlen környezetemben. Jelenleg családommal együtt karanténban vagyunk, gyakorlatilag már tünetmentes vagyok.

Bár Szegeden van néhány pozitív eset, de ezek tőlem teljesen függetlenek, velük semmilyen kapcsolatban nem álltam.

Prof. Dr. Rovó László

a Szegedi Tudományegyetem rektora”

MOK: etikai eljárás indul az SZTE rektorával szemben

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból és azonnali hatállyal eljárást indít a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektorával szemben. Erről a köztestület tájékoztatott vasárnap.

A közleményben idézik a kamara etikai kódexét, amely szerint az orvos nem végezhet egészségügyi tevékenységet, amennyiben pillanatnyi állapota következtében a beteg számára nagyobb kockázatot jelentene a tevékenységével, mint amelyet annak elmaradásával okozna, ideértve az orvos fertőző betegségét is. Továbbá: az etikai szabályok betartása különösen fontos, ha szakmai rangja, közéleti szereplése miatt az orvos jól ismert, mert ez esetben magatartása, így esetleges etikai vétsége is általánosítható, és a közvélemény ebből az orvostársadalom egészére vonhat le negatív következtetést.

A kamara álláspontja szerint a szegedi egyetem rektorának mindezekre külön figyelemmel kellett volna lennie. Következményként a járvány kibontakozásának idején számos kolléga került nehéz helyzetbe, és veszélybe került a betegek ellátása. Az érintett kollégák megkeresésére a MOK elnöksége kiemelt figyelmet fordít írták.

Egyben a MOK reményét fejezi ki, hogy mind a járványügyi hatóság, mind pedig a közigazgatási szervek a lehető leggyorsabban kivizsgálják a Szegedi Tudományegyetemen történteket, és megteszik a morális és jogi szempontból szükséges lépéseket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában