anyagi okok

2018.08.27. 15:37

A szlovákiaiak többsége nem ment nyaralni idén

A külföldön üdülők körében a horvát tengerpart a legfelkapottabb.

Sehova sem utazott nyaralni az idén Szlovákia lakosságának nagyobb hányada, többnyire anyagi okok miatt – derült ki a Go4insight piackutató ügynökség felméréséből, amelynek megállapításait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség tette közzé hétfőn.

Az augusztusban készült felmérés szerint csak a megkérdezettek 46 százaléka tudott szabadságra utazni az idei nyári szezonban,

miközben a felmérés készítői azt vették nyaralásnak, ha valaki kifejezetten üdülési céllal legalább egy hetet tudott tölteni lakóhelyétől távol. Azoknak a nagy többsége, akik nem jutottak el nyaralni az idén, ezt azzal magyarázta, hogy egyszerűen nem futotta rá anyagilag, ugyanakkor az otthonmaradók mintegy negyede, saját vagy családjuk egészségügyi problémáival indokolta a döntést. A nyaralást az idén kihagyók túlnyomó többsége, mintegy háromnegyede, a hatvan évnél idősebbek, az átlagosnál alacsonyabb bevétellel rendelkezők és az ezernél kevesebb lakossal rendelkező települések lakói közül került ki.

A felmérés szerint azok közül, akik az idén eljutottak nyaralni, a legtöbben (a megkérdezettek 74 százaléka) a szezon alatt egy alkalommal utazott el szabadságolni, ugyanakkor több, mint ötödük (a megkérdezettek 22 százaléka) két nyaralást is megengedett magának, 4 százalékuk pedig hármat vagy annál is többet. A szlovákiai turisták döntő többsége (a megkérdezettek 76 százaléka) külföldön nyaralt az idén.

A külföldi nyaralóhelyek közül az idén is Horvátországot választották a legtöbben (a külföldön nyaralók 30 százaléka), amit Olaszország, Csehország és Görögország követett a sorban.

Érdekességnek számít, hogy bár Szlovákiában a nyaralóhelyek tekintetében hagyományosan a horvát tengerpart számít a legfelkapottabbnak, a felmérés szerint a lakosság több, mint egyharmada még sohasem szabadságolt tengerparton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában