Magyarország barátai

2019.05.03. 21:11

Áder János: felbecsülhetetlen a hazánk ügyét szívükön viselők összefogása

A köztársasági elnök felbecsülhetetlennek nevezte a Magyarország ügyét szívügyüknek tekintők összefogását pénteken a Sándor-palotában, ahol a Magyarország Barátai Alapítvány által szervezett konferencia résztvevőit fogadta.

Budapest, 2019. május 3. Áder János köztársasági elnök köszönti a Magyarország Barátai Alapítvány által szervezett budapesti konferencia résztvevõit a Sándor-palotában 2019. május 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Az államfő köszöntőjében úgy fogalmazott,

a konferencia vendégei hazájukban is mindig Magyarországot képviselik, és eközben pontosabb, hitelesebb képet mutatnak Magyarországról a világnak, mint bármilyen kampány vagy újsághír.

Áder János felelevenítette az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik fontos katonai vezetőjének, Répásy Mihálynak az emlékét, akit harci sikerei ellenére az utánpótlás biztosítására rendeltek ki. Répásy Mihály sorsa tanulságos példa arra, hogy háborúban, de békében is mit ér a szervezőmunka, amely ritkán látványos, de annál hasznosabb, nélkülözhetetlenebb – mondta a köztársasági elnök.

A fogadás résztvevői a Sándor-palotában
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Kiemelte, ehhez hasonlóan „Magyarország Barátai” is valamennyien megmutatják, mekkora szellemi és gazdasági erőforrás „egy megfelelő ember a megfelelő helyen”. A személyes jelenléten keresztül sugárzott hitelesség és az ennek révén elért bizalom ugyanis pótolhatatlan – tette hozzá Áder János.

Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke beszédében köszönetet mondott az államfőnek, amiért immár hatodik alkalommal látja vendégül hivatalában szervezetük tagjait.

Hangsúlyozta továbbá, a Magyarország Barátai Alapítvány igazi közösségé formálódott, amely összefogja a világ különböző pontjain élő magyarokat is. Vizi E. Szilveszter különösen fontos értéknek nevezte a Magyarországhoz tartozást.

„Nem elég tehetségesnek lenni, magyarnak is kell lenned”

- idézte a köztársasági elnökhöz hasonlóan a világhírű magyar származású fotóriportert, Robert Capát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában