távlatok

2019.04.02. 12:30

Áder János levélben gratulált Zuzana Caputovának

A köztársasági elnök bízik a további együttműködésben, és egy budapesti látogatásra is meginvitálta kolléganőjét.

Áder János köztársasági elnök levélben gratulált Zuzana Caputová megválasztott szlovák államfőnek az elnökválasztáson elért győzelme alkalmából. Az erről szóló dokumentumot kedden juttatta el az MTI-hez a Köztársasági Elnöki Hivatal.

„Úgy vélem, az Ön személyében olyan vezetőt köszönthetek a Szlovák Köztársaság államfőjének posztján, aki – hozzám hasonlóan – elkötelezett mind az országaink közötti, mind pedig a térségünket összefűző kapcsolatok fejlesztése iránt – fogalmaz a magyar államfő.

Levelében arról ír: bizonyos abban, hogy közösen hozzá tudnak majd járulni a magyar-szlovák együttműködés további gazdagításához és készen áll ennek személyes megvitatására.

”Szívesen véleményt cserélnék Önnel a mindkettőnk számára oly fontos fenntarthatósági és környezetvédelmi kérdésekről, illetve régiónk és Európa jövőjéről is„ – tartalmazza a levél.

Áder János a továbbiakban kifejezi reményét, hogy az új szlovák államfővel is folytatni tudja az elődjével kezdett konstruktív párbeszédet, amely a kölcsönös bizalom erősítését, a még lezáratlan kérdések megnyugtató rendezését is elősegítheti.

”Ennek kapcsán reménykedéssel tölt el az a nyitottság, melyet elnök asszony a nemzeti kisebbségi közösségek számára fontos ügyek iránt mutatott„ – hangsúlyozza Áder János.

Végül a magyar-szlovák kapcsolatok helyzetének és az együttműködés távlatainak áttekintése érdekében Áder János levelében budapesti látogatásra invitálja Zuzana Caputovát.

Zuzana Caputová, az ellenzéki liberálisok jelöltje nyerte az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás szombaton megrendezett második döntő körét, így június 15-étől ő lesz Szlovákia új és egyben első női államfője. A hivatalos végeredmény szerint Zuzana Caputovára a választók 58,4 százaléka voksolt, a legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány (Smer-SD) által indított Maros Sefcovic 41,59 százaléknyi szavazatot kapott.

A szombati voksolás a szlovák elnökválasztások történetének legalacsonyabb választási részvételét hozta, a szavazáson a választásra jogosultak 41,79 százaléka vett részt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában