Illegális bevándorlás

2017.08.17. 06:35

Akár fegyverrel is védené Bulgária az EU külső határait

Az illegális bevándorlás megfékezése érdekében Bulgária katonai alakulatokkal is védené Törökországgal közös határát – derül ki Kraszimir Karakacsanov bolgár miniszterelnök-helyettesnek a Die Welt című német lapnak adott interjújából.

„Határvédelmünk megerősítésére a jövőben fokozottan igénybe vesszük a hadsereget” – jelentette ki Karakacsanov, aki a védelmi miniszteri tisztséget is ellátja. A politikus szerint a bolgár-török határt, amely egyben az Európai Unió külső határa is, öt zónára osztanák fel. Ezeket a határszakaszokat pedig egy-egy század katona ellenőrizné. „Különleges alakulatok is lesznek köztük” – mondta a védelmi tárca vezetője, aki szerint összesen 600 katonát vetnének be Bulgária Törökországgal közös 259 kilométer hosszú határán, amelyet mintegy 200 kilométeren drótkerítéssel védenek.

Karakacsanov élesen bírálta, hogy az Európai Uniónak eddig nem sikerült lezárnia a Földközi-tengeren keresztül húzódó migrációs útvonalat. „Nem engedhetjük meg, hogy továbbra is tömegével jöjjenek az illegális migránsok” – hangsúlyozta a tárcavezető. „Olaszországban és Görögországban NATO- vagy EU-csapatokat kellene bevetni, hogy szükség esetén fegyverrel védjék meg az Európai Unió külső határait” – tette hozzá Karakacsanov.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában