Gyermekvédelem

2021.11.25. 18:11

„Alkotmányos pajzzsal védjük a gyerekeket” – így zajlott a Stopgender konferencia

Egyre több fronton tör előre az alattomos genderlobbi, a nyugati országokban elharapózni látszik az LMBTQ-propaganda és az annak való megfelelés – mutattak rá a Következő ezer év a gyermekekért című konferencia felszólalói, hangsúlyozva, hogy a magyar kormány mindent megtesz a hagyományos értékek, valamint a gyermekek védelméért és nem enged a brüsszeli nyomásnak ezen a téren sem.

Magyarország azon országok közé tartozik, ahol a gyerekek jövőjét sorskérdésnek tekintik, ahol merik a közbeszéd, a politikai diskurzus részévé tenni gyerekeinkre leselkedő veszélyeket és ahol egyre többen vállalják ezért a liberálisok és a közösségi média retorzióit – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, az Alapjogokért Központ, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Szent István Intézet által szervezett, „A következő ezer év a gyermekekért” című konferencián tartott beszédében – írja a Mandiner.

A frakcióvezető az LMBTQ-mozgalmat egy olyan gyorsan terjedő nemzetközi irányzatnak írta le, amely nagy erőket mozgat meg a család intézményének gyengítésére, a társadalom kohéziós erőinek lebontására, az evidenciák megkérdőjelezésére. Ennek az irányzatnak a képviselői pedig a legérzékenyebb korban lévő gyermekek gondolkodásának átformálását tűzték ki célul – hívta fel a figyelmet.

„Ez azonban már nem a szabadságról, hanem mások szabadságának a korlátozásáról szól, az eltérő álláspontok elnyomásáról és a gyermekek tudati befolyásolásáról” – jelentette ki a frakcióvezető.

„Vér szerinti örökösök szűkében ideológiai örökösöket igyekeznek nevelni az LMBTQ-mozgalom számára.”

A nyugaton már több formában megjelenő jelenség hazánkba is betört és egyre nagyobb teret követel magának – figyelmeztetett Kocsis. A vita szerinte azért erősödik, mert sokan úgy gondolják, hogy a szexuális propaganda „átlépte a vörös vonalat”.

A LMBTQ-mozgalom felrúgta azt a konszenzust, hogy az említett és célzott életkorban semmilyen keresnivalója nincs a szexualitásnak.

Hangsúlyozta: ezért próbálnak újra és újra érvényt szerezni annak a mondatnak, hogy „El a kezekkel a gyermekeinktől!”

Nem rejtőzhetnek el többé a pedofilok

Mi lehet az okuk a liberális támadásoknak? – tette fel a kérdést Kocsis. Szerinte egyrészt nem bíznak a szülőkben, vagy akadályként tekintenek rájuk az LMBTQ-ideológia kiterjesztéséért vívott harcban.

„Mi azonban alkotmányos pajzzsal védjük a gyerekeket és nem hagyjuk a szülőket eszköztelenül a tolakodó propagandával szemben” – mondta a politikus, hozzátéve, hogy erről szól a tavasszal elfogadott pedofilellenes és gyermekvédelmi törvénycsomag is. Ahogy Kocsis fogalmazott: az utolsó pillanatban avatkoztunk közbe.

Mint kifejtette: a pedofilok többé nem rejtőzhetnek el, nyilvántartás készül róluk, amely 2022 február 1-től elérhető lesz. Új, minősített eseteket vezettek be a gyermekpornográfia kapcsán, a legsúlyosabb pedofil bűncselekmények pedig nem évülnek el.

„A jogszabály és egyben a politikánk célja, hogy távol tartsuk a gyerekektől az életkorukhoz nem való tartalmakat” – összegzett Kocsis, hangsúlyozva, hogy a bírálatok ellenére a kormány a legvégsőkig kiáll a gyermekek védelme mellett. Utalt egyben arra is, hogy a kérdésről népszavazás lesz.

Divatba hoznák a diszharmóniát

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója beszédében is arra mutatott rá, hogy a genderideológia és az LMBTQ-propaganda már rég nem a toleranciáról, egymás megértéséről szól.

Szerinte egyre inkább kiderül, hogy a magát semlegesnek álcázó, uralkodó liberalizmus nem más, mint birodalmi logika, kulturális imperializmus, ami a saját világnézetét akarja ráerőltetni minden társadalomra.

„Ez egy új totalitarianizmus, amely már a legvédtelenebbeket, a gyerekeket vette célba.”

Ismertetőjegyük, hogy nem egy, hanem többfrontos támadást indítanak az általuk lerombolni kívánt értékekkel, normákkal szemben.

Le akarják rombolni az „Isten, haza, család” egységét, kezdve az Isten-tagadással, a nemzeti identitás, kultúra megsemmisítésével, majd mára eljutottak a családok elleni támadásig.

„Ha ugyanis sikerül a teremtett férfi és női nemeket viszonylagossá tenni, azzal szétverik a gyerekek szocializációjának elsődleges színterét” – figyelmeztetett Szánthó.

Szerinte a genderideológia célja, hogy a hagyományok tiszteletéből kigyógyítsák az emberiséget, a társadalmi normák lebontásával divatba hozzák a diszharmóniát és az önpusztítás orgiáját az emberi jogok fölényes győzelmeként mutassák be.

„A bevándorláson alapuló kevert társadalmak követendő normaként való beállítása fegyverletétel, a teremtett nemek megkérdőjelezése önfeladás, az abortusz-propaganda gyermekgyilkosságra való felhívás, és az új marxista-liberális gondolkodás pedig maga a téboly” – fogalmazott.

„Ez ellen konzervatív ellenforradalomra van szükség, a normalitás, a józan ész erődemonstrációjára” – szögezte le az Alapjogokért Központ igazgatója, aki szerint ugyanúgy sikerül majd ellenállnunk a nyomásnak, ahogy a migrációs válság kirobbanásakor.

Védeni kell a felnőtté válás útját

Varga Judit igazságügyi miniszter a veszély komolyságára utalva felidézte az új német koalíciós kormány családjogi programjában szereplő fogalmakat, amely alapján már két édesanyja is lehet egy gyereknek.

„Egy olyan világban élünk, amelyben támadás éri a szuverenitásunkat, természetes közösségeinket, amelynek alapegysége a család és a nemzet” – húzta alá a miniszter.

Varga szerint ma két világ, ideológiai oldal csap össze: az egyik a nemzeteket meghaladva az Európai Egyesült Államok szupranacionális hatalmát akarja elérni, amelyben az egyén felelőssége a közösség felé teljesen más alapokra helyeződik. Ez az ideológia egyben támadja azokat, akik szeretnék megtartani a nemzetekre épülő erős Európát.

Nem véletlen, hogy a genderideológia ezeket a természetes közösségeket próbálja gyengíteni, amelyek nemzeti szuverenitásunk alapját képezik.

Varga Judit a családvédelmi rendszer legfontosabb védvonalának nevezte az Alaptörvényt, a házasság és a család definiálásával és a gyermekek védelmét, egészséges fejlődését, nevelését biztosító legújabb módosítással.

Az állam felelőssége a miniszter szerint abban áll, hogy amikor a gyermek először találkozik a családon kívüli közösséggel, akkor a felnőtté válásának útjai védve legyenek.

Varga Judit beszámolt arról, milyen támadások érték a kormányt a gyermekvédelmi törvény miatt, amely kapcsán kötelezettségszegési eljárás is indult hazánk ellen és az ideológiai hadjárat a helyreállítási alapról szóló tárgyalásokat is megakasztotta.

Pedig ahogy a tárcavezető felhívta a figyelmet: a szabályozott tárgykör nemzeti hatáskörbe tartozik, itt nincs semmi keresnivalója az uniós jognak.

„Magyarország akkor is meg fogja védeni az identitását, ha ránk küldik az egész Rajnát is” – jelentette ki a miniszter.

Biológiai nemünk determinál minket

Varga Judit kitért arra is, hogy a magyar gazdaságpolitika kihagyhatatlan eleme a családpolitika. Hazánk a világon egyedülálló módon a GDP öt százalékát fordítja családtámogatásokra.

„A család láthatatlan lelki kötőanyagot jelent a nemzetben” mondta a miniszter, aki szerint a következő ezer év a gyermekekért Magyarországon jó alapokkal indul, és a jövőben, ha mi magyarok kitartunk a hagyományos értékek tisztelete mellett, akkor példát tudunk mutatni a egész világnak.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezető-helyettese a legsúlyosabb problémának a gyermekkori nemváltó műtétekhez való jogot nevezte. Szerinte a nyílt társadalom képviselői kevert társadalomban gondolkodnak, aminek legnagyobb akadályát azon emberek jelentik, akik identitásukat természetes közösségekben kapták meg.

A konferencián felszólalt Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató, aki arról beszélt, hogyan juthatunk el odáig, hogy a gyerekeknek, ha majd felnőnek, legyen erejük akár pedagógusként, óvónőként nemet mondani ezeknek az újfajta törekvéseknek.

„A gyerekeknek egyértelmű iránymutatásra van szükségük. Aki ezt nem kapja meg, az irányítási vákuumba kerül” – mondta.

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus arra hívta fel a figyelmet, hogy biológiai nemünk determináció, a kromoszómáinkban hordozzuk. A férfi és nő együtt alkot egységet, nem vitatható a nők és férfiak biológiai küldetése, amely az apa- és anyaszerepek betöltéséhez vezet. Bagdy Emőke arra is felhívta a figyelmet, hogy a mássággal való találkozásra egyáltalán nem a gyerekkor a megfelelő.

Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa videóüzenetében a genderideológiát propagáló mesék visszásságait taglalta, rámutatva, hogy a népmeséket nem lehet kiforgatni, mert azok hagyományos nemi szerepekre épülnek, heteronormatív világban játszódnak. Ezt pedig nem lehet megváltoztatni, mert akkor az már nem népmese.

Borítókép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszédet mond a Következő ezer év a gyermekekért! című, az Alapjogokért Központ, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Szent István Intézet konferenciáján Budapesten, a Lónyay-Hatvany-villában 2021. november 25-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában