Találkozás Putyinnal

2019.04.24. 08:27

Áthaladt az orosz határon az észak-koreai diktátor páncélvonata

Kim Vlagyivosztokba tart, ahol csütörtökön fogadja őt Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ez lesz a két vezető első találkozója.

A határátlépést és az ünnepélyes fogadtatást követően Kim Haszan határközségben ellátogatott az orosz-észak-koreai barátság házába – számoltak be róla szerda reggel orosz hírügynökségek és televíziók. A létesítményt 1986-ban hozták létre, a jelenlegi észak-koreai vezető nagyapja, Kim Ir Szen látogatásához időzítve. A házat felkereste a távol-keleti kommunista ország második vezetője, a néhai Kim Dzsong Il, Kim apja.

Kimet Haszanban Alekszandr Kozlov, a Távol-Kelet és a sarkvidék fejlesztéséért felelős miniszter, illetve Oleg Kozsemjako, a Tengermelléki terület kormányzója fogadta.

Sajtójelentések szerint a húga és a limuzinja – amelyhez hozzá kellett igazítani a vlagyivosztoki pályaudvar felhajtóját – már a helyszínen várja Kimet. A két vezető csütörtöki hivatalos találkozójának helyszíne várhatóan a Russzkij szigeten található Távol-Keleti Szövetségi Egyetem lesz.

A legutóbbi orosz-észak-koreai csúcstalálkozót 2011-ben Ulan-Udében tartották meg, Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök és Kim Dzsong Il akkori észak-koreai vezető részvételével. Putyin, aki 2000-ben járt Phenjanban, 2001-ben Moszkvában, 2002-ben pedig Vlagyivosztokban fogadta a jelenlegi észak-koreai vezető apját.

Oroszország és Észak-Korea tavaly emlékezett meg a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulójáról. Rendszerének a Szovjetunió általi elismerését követően Kim Ir Szen – a jelenlegi észak-koreai vezető nagyapja – első külföldi útja Moszkvába vezetett.

Jurij Usakov, Putyin külpolitikai tanácsadója kedden azt mondta, hogy a vlagyivosztoki tárgyalások homlokterében a Koreai-félsziget „nukleáris problémájának” békés megoldása és Északkelet-Ázsia biztonságának szavatolása áll majd. Megjegyezte: noha a Hanoiban februárban megtartott második amerikai-észak-koreai csúcs nem hozott látható eredményt, a felek továbbra is a párbeszéd folytatása iránti készségüket hangoztatják. Usakov hangsúlyozta, hogy Moszkva hozzá kíván járulni a pozitív tendenciák megerősítéséhez, és más országokkal együttműködve azon kíván munkálkodni, hogy létrejöjjenek a feltételei a Koreai-félsziget problémája rendezéséről szóló komoly megállapodások megkötésének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában