Ország-világ

2021.10.20. 16:31

Az álhírek ellenére az ápolók bére az eredeti ütemterv szerint emelkedik

Álhíreket terjeszt a baloldali sajtó, hiszen az ápolók béremelési programja az eredeti ütemterv és kormányzati vállalás szerint valósul meg – közölte szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

2022 januártól 30 százalékos béremelés lesz a 2018-as illetményalaphoz képest, a mostanihoz képest 21 százalékos lesz a béremelés, hiszen

2018 óta az ápolók bére már három ütemben emelkedett, és januártól valósul meg a negyedik ütem

– tudatták.

Közölték, a kormány 2019-ben négylépcsős ápolói béremelési programot indított, első ütemben 2019-ben 8 százalékkal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók fizetése, majd 2020-ban kétszer is volt béremelés: januártól 14 százalékkal, novembertől pedig újabb 20 százalékkal emelkedett az ápolók bére. Jövő januártól valósul meg a béremelés negyedik üteme,

a mostani bérhez 21 százalékkal, a 2018-as bérhez képest 30 százalékkal emelkedik a szakdolgozók bére.

Kiemelték: a béremelési programmal a szakdolgozói alapbérek 72 százalékkal emelkednek a 2018-as illetménybázishoz viszonyítva. Az ápolói béremelésre 2016 és 2019 között 143 milliárdot, 2020-ban pedig 82 milliárd forintot fordított a kormány, a jövő évire 239 milliárd 175 millió forintot fordítanak, amelyet a gazdasági növekedés tesz lehetővé – írták.

A tárca tájékoztatása szerint a béremelés több mint 85 ezer egészségügyi szakdolgozót érint, akik állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású járó- vagy fekvőbeteg-ellátásban, illetve alapellátásban, például rendelőintézetben, kórházban, védőnői szolgálatnál, az Országos Vérellátó Szolgálatnál vagy az Országos Mentőszolgálatnál dolgoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában