itt a tettek ideje

2018.06.14. 06:38

Az egészségügyi államtitkár határozott és gyors fellépést ígér

Nagy Anikó elmondta: öt nagy nemzeti egészségprogram készül a népegészségügyi cselekvési tervhez kapcsolódva annak érdekében, hogy javuljon a lakosság egészségi állapota.

A Magyar Idők csütörtöki számában megjelent interjúban az egészségügyért felelős államtitkár határozott célnak nevezte, hogy minden kórházban kiemelt betegbiztonsági kérdésként kezeljék a kórházi fertőzések megelőzését, és arról is beszélt, hogy folytatni kell a béremeléseket.

Az egészségügy, az egészségügyi dolgozók 2019-ben is számíthatnak a kormányra – szögezte le Nagy Anikó, és elmondta:

folytatni szeretnék a béremeléseket, emellett újabb ösztöndíjrendszerek bevezetését is tervezik, elsősorban a szakápolói területeken. Kezdeményezték egy lakhatási program létrehozását is, amelynek kialakítása folyamatban van.

Az államtitkár elmondta azt is: megerősítik a kórházak pénzügyi és gazdálkodási folyamatainak ellenőrzését és felügyeletét azért, hogy feltárják, milyen okok vezettek az adósságok keletkezéséhez. Fontosnak nevezte, hogy az egyes kórházak vezetőivel közösen alakítsanak ki szakmai-pénzügyi cselekvési terveket, elkerülve a további adósság keletkezését. Kitért arra is, hogy folytatódik a tavaly megkezdett országos gyermeksürgősségi ellátó program, valamint folytatódnak a mentőautó-beszerzések is.

A tisztiorvosi szolgálat, illetve az országos tiszti főorvos szerepe erősödik, szélesítik hatósági feladatait, ellenőrzési jogkörét – mondta Nagy Anikó a Magyar Időknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában