nyomoznak

2019.12.08. 20:24

Az FBI terrorcselekményként vizsgálja a floridai katonai támaszponton elkövetett lövöldözést

A merénylő korábban az egyik közösségi oldalon az Egyesült Államok által Izraelnek nyújtott támogatásról tett közé bejegyzést, és azt állította, hogy az amerikaiak muszlimellenesek.

Terrorcselekményként vizsgálják a floridai katonai támaszponton elkövetett lövöldözést – jelentette be floridai sajtótájékoztatóján vasárnap a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársa.

„Feltételezésünk szerint terrorcselekmény történt” – közölte a pénteki lövöldözés színhelyén, a floridai Pensacolában tartott sajtókonferencián Rachel Rojas.

Elmondta, hogy az agyonlőtt elkövető, a szaúdi állampolgár Mohamed Száed Alsamráni az eddigi ismeretek szerint egyedül cselekedett, nem voltak bűntársai. Jogszerűen vásárolta azt a 45 milliméteres Glock kézifegyvert, amellyel lövöldözött.

Rojas közölte, hogy a haditengerészeti bázison tartott továbbképzésen részt vevő valamennyi külföldit egyenként megvizsgáltak, és a korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem tartóztattak le senkit. A Szaúd-Arábiából érkezett hallgatókat irányító szaúdi parancsnok elrendelte, hogy valamennyi szaúdi állampolgárnak a támaszpont egyik helyén kell tartózkodnia. Sajtóinformációk szerint jelenleg tíz szaúdi vesz részt a továbbképzésen.

Egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő vasárnap az AP amerikai hírügynökségnek arról beszélt, hogy a nyomozás eddigi adatai szerint Alsamráni a lövöldözés előtti napokban New Yorkban járt, és meglátogatta a többi között a híres Rockefeller Központot is. A nyomozók egyelőre azon dolgoznak, hogy kiderítsék e látogatás okát.

A tisztségviselő azt is elmondta, hogy a merénylő korábban az egyik közösségi oldalon az Egyesült Államok által Izraelnek nyújtott támogatásról tett közé bejegyzést, és azt állította, hogy az amerikaiak muszlimellenesek.

Ugyancsak az AP értesült arról, hogy a lövöldözés előtti napokban a 21 éves Alsamráni vacsorát adott, amelyen három kollégájával együtt tömegmészárláshoz vezető lövöldözésekről nézett videókat.

Mark Esper védelmi miniszter vasárnap a Fox televízióban elmondta: arra utasította a hadsereg vezetőit, hogy valamennyi amerikai katonai támaszponton szigorítsák meg a biztonsági intézkedéseket, és a korábbiaknál szélesebb körűen vizsgálják meg a továbbképzésre az Egyesült Államokba érkező külföldi katonákat.

Esper ugyanakkor leszögezte: az amerikai nemzetbiztonság szempontjából is fontosak azok a továbbképzési programok, amelyeket az Egyesült Államok a szövetségeseinek tart amerikai támaszpontokon.

Robert O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadó a CBS televízió vasárnapi politikai vitaműsorában úgy fogalmazott a pensacolai lövöldözésről: „úgy tűnik, terrorakció volt”.

Rick Scott floridai republikánus szenátor, Florida volt kormányzója a Fox televíziónak vasárnap azt nyilatkozta: „ez terrorakció volt”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában