közös ügyek

2021.05.18. 20:12

Az Országgyűlés elnöke megbeszélést folytatott az észt házelnökkel

Kövér László, az Országgyűlés elnöke online megbeszélést folytatott Jüri Ratas észt házelnökkel kedden. A megbeszélésen a házelnökök áttekintették a két ország kapcsolatait, egyetértve abban, hogy Magyarországnak és Észtországnak az Európai Unióban és a NATO-ban betöltött szövetségesi viszonyán túlmenően közösek a nemzeti érdekei a biztonságpolitikai együttműködés, valamint a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése terén.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke közleményben azt írta, Kövér László és Jüri Ratas amellett is állást foglalt, hogy nemzeti parlamentjeinknek aktívan részt kell követelniük az Európai Unió jövőjéről szóló konferenciasorozat vitáiban, és ebben fontos szerep juthat az európai ügyekkel foglalkozó bizottságok együttműködésének is.

A regionális kapcsolatok fejlesztéséről szólva mindketten kiemelték a visegrádi négyek (V4) és a balti országok közötti együttműködés fontosságát.

Közölte: Jüri Ratas meghívta az Országgyűlés elnökét a Három Tenger Kezdeményezés első virtuális parlamenti fórumára, amelyre június 3-án kerül sor.

Kövér László reményét fejezte ki, hogy a járványhelyzet kedvező alakulása esetén észt kollégájának személyes jelenléte mellett ünnepelhetik meg az Országházban diplomáciai kapcsolataink felvételének centenáriumát idén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában