Bajkai István: az erdélyi magyarság a legüldözöttebb népcsoport Európában

Bajkai István és Pesty László, az Írdalá.hu kampányfőnöke két és fél nap alatt kétezer kilométert tett meg öt települést – Gyergyószentmiklós, Csíkkarcfalva, Marosvásárhely, Csíkszereda, Kolozsvár – érintve, a petíció támogatására buzdítva a székelyeket. Vasárnap pedig részt vettek Soós Zoltán kampányzáró rendezvényén, s személyesen gratulálhattak az új marosvásárhelyi polgármesternek.

Soós Zoltán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), valamint a kisebb erdélyi magyar pártok támogatását élvezve szállt harcba Marosvásárhely polgármesteri székéért, s magabiztosan nyerte meg a választást a tizenkét román indulóval szemben – számol be a Magyar Nemzet.

A magyarság Erdélyben a legüldözöttebb népcsoport Európában. Példátlan, hogy a 21. század Európájában Románia az Európai Unió tagjaként a kisebbségeit üldözze. Azért van szükség nemzetközi egyezményekre és új jogi megoldásokra, mert úgy látszik, hogy a hagyományos, védelmet biztosító eszközöket egyszerűen nem biztosítja a román állam – mondta a petícióval kapcsolatban Bajkai István.

Mint mondta, a magyarokat sajnos Romániában nem államalkotó tényezőnek, hanem problémának, háttérbe szorítandó, másodrendű állampolgároknak tartják.

Az országgyűlési képviselő nyilatkozott Beke István és Szőcs Zoltán ügyéről is. A két székely fiatalt 2018-ban 5-5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bukaresti legfelsőbb bíróság, terrorcselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt.

Két fiatalember úgy került börtönbe, hogy ők valójában ezt a bűncselekményt nem követték el. Meggyőződésük és vezető jogászok meggyőződése szerint nemcsak ártatlanok, de az egész igazságszolgáltatást valójában a román titkosszolgálat működteti. Romániának sajnos célja, hogy a magyarságot egyfajta ellenségnek állítsa be – közölte Bajkai István.

Mint mondta: A román diplomácia is erőteljes aktivitást fejt ki annak céljából, azt próbálja elhitetni a világgal, hogy a magyarok Erdélyben biztonsági kockázati tényezőnek minősülnek, és ehhez szüksége van kirakatperekre, amelynek áldozatai sajnos a székely fiatalok.

Mindig számíthatnak az anyaországra, mindig számíthatnak a támogatásunkra – nyilatkozta Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, arra buzdítva a magyarokat, hogy írják alá a Székely Nemzeti Tanács Írdalá.hu petícióját.

A kezdeményezés célja, hogy az EU egyik legnagyobb támogatási keretének elosztásánál a kohéziós politika kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől.

Dosszié

Hozzászólások

Szponzorált tartalom 
Érdekességek a tojásról, amit nem biztos, hogy tudtál
helyreállították
Újra megszólal Liszt Ferenc 170 éves zongorája
Csepp barát / 3 órája
Az egészségtudatos életmódról szól a TV2 új, gyerekeknek szóló sorozata
A kisfilm indulásáról Kásler Miklós tett közzé egy bejegyzést közösségi oldalán.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk LUGOSI PÉTER életének 79. évében elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
Megrendüléssel tudatom, hogy ÖZV. VÁRBÍRÓ JÁNOSNÉ volt nagykozári lakos életének 99. évében elhunyt. Temetése 2020. október 22-én 13 órakor lesz a nagykozári temetőben. Gyászoló unokája
„Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VÉGH ZOLTÁNNÉ Müller Regina pécsi, volt fekedi lakos, 69 éves korában elhunyt. Szűk családi körben örök nyugalomba helyeztük a fekedi temetőben. Temetés utáni búcsúztatása 2020. október 22-én 18 órakor lesz a pécsi gyárvárosi templomban. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapám, Laci papánk, bátyám MARKÓ LÁSZLÓ JENŐ 77 éves korában elhunyt. Temetés előtti búcsúztatóját a Piusz templomban 2020. október 17-én szombaton, a 16 órakor kezdődő gyászmise keretében tartjuk. Temetése 2020. október 20-án 15 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. Gyászoló családja
"Egy szál virág, egy gyertyaláng, egy fénykép amiről mosolyogsz ránk, emléked örökké itt marad amíg élünk, Te velünk maradsz." Fájó szívvel emlékezünk BORBÁS GYÖRGYNÉ Gyulasi Katalin halálának 1 évfordulóján. Szerető családja
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett hozzátartozónk SZIKSZAI GYÖRGY temetésén megjelentek, sírját virággal borították és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik SZABÓ-CZINDERI ISTVÁN temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VISZLÓI ISTVÁNNÉ 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 22-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FODOR ISTVÁNNÉ Ilike hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2020. október 22-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett fiam, édesapánk, nagyapánk BALÁZS JÓZSEF (Tató) 73 évesen elhunyt. Temetése 2020. október 20-án 13 órakor lesz a keszüi temetőben. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk és kedves rokonunk RÉTFALVI RUDOLFNÉ 91 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 21-én a 13.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerettei
„Elmentél, elvittél egy álmot. Elvittél egy régi szép világot. Te voltál a jóság, a szeretet. Elfelejteni Téged soha nem lehet. Csak nagyon nehéz élni nélküled." Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS TIBOR ANDOR a volt bakócai nevelőotthon nyugalmazott igazgatója 85 éves korában elhunyt. Hamvait később helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló szerettei
"Olyan szomorú mindig egyedül lenni, Valakit mindenütt hiába keresni. Valakit várni ki nem jön többé soha feledni valakit lehetetlen csoda, Mert akit szeretünk, nem feledjük soha." Fájó szívvel emlékezünk drága kincsünk BALÁZS PÉTER halálának 15. évfordulóján. Édesanyja, testvére, mama