Ország-világ

2020.09.02. 22:53

Bakondi: kétségtelen a kapcsolat az illegális migráció és a terrorizmus között

A terrorizmus és szervezett bűnözés miatt elítélt, menekültstátusszal rendelkező külföldiek mellett a kisebb súlyú bűncselekményeket elkövetőket is ki kellene utasítaniuk a befogadóországoknak.

A Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztősége ellen 2015-ben elkövetett támadás azt is megmutatta, hogy kétségtelen kapcsolat van az illegális migráció és a terrorizmus között – mondta a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Bakondi Györgyöt a műsorban azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Párizsban szerdán megkezdődött a 2015 januárjában elkövetett véres dzsihadista támadásokkal összefüggésbe hozható vádlottak pere.

Tizennégy ember áll bíróság előtt, akiket azzal gyanúsítannak, hogy logisztikai támogatást nyújtottak annak a három elkövetőnek, aki néhány nap leforgása alatt tizenhét embert gyilkolt meg.

A Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében tizenkét embert öltek meg és tizenegyet megsebesítettek. Agyonlőttek továbbá egy rendőrt, majd egy kóserélelmiszerboltban zsidó túszokat ejtettek, és közülük négyet megöltek.

Bakondi György értékelése szerint a támadás olyan „példa” volt, amelyet „nem szívleltek meg Európában”, mivel azt további, még ennél is súlyosabb terrorcselekmények követték a kontinensen.

Úgy fogalmazott: „azt is világos tények mutatták már akkor (...), hogy az illegális bevándorlás és a terrorizmus között kétségtelen kapcsolat áll fenn”.

Tájékoztatása szerint olyanok is követtek el terrorcselekményeket más országok mellett Franciaországban, akik korábban radikalizálódásuk miatt a titkosszolgálatok látókörébe kerültek, „nem volt azonban hatékony eszköz az ő cselekményeik megelőzésére”.

Álláspontja szerint a terrorizmus és szervezett bűnözés miatt elítélt, menekültstátusszal rendelkező külföldiek mellett a kisebb súlyú bűncselekményeket elkövetőket is ki kellene utasítaniuk a befogadóországoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában