addig füstölögtek

2018.02.14. 14:49

Betiltják a dohányzást a hollandiai kávézókban és bárokban

A részleges dohányzási tilalom 2008-as hollandiai bevezetését követően számos bárban és kávézóban elzárt dohányzósarkot alakítottak ki, a bírói fórum azonban arra jutott, hogy a tulajdonosoknak ezeket is be kell zárniuk.

Meg kell szüntetni a bárokban és kávézókban kialakított dohányzó helyiségeket Hollandiában – mondta ki szerdai ítéletében a hágai fellebbviteli bíróság.

Az indoklás szerint a nemdohányzók nagy társadalmi nyomást érezhetnek, hogy csatlakozzanak társaikhoz a dohányzó részlegben, ráadásul a füst bizonyos mértékben óhatatlanul kiszökik a vendéglátóhelyek többi részébe is, az alkalmazottak pedig a helyiség takarításakor is a passzív dohányzás ártalmainak vannak kitéve – írta meg az MTI.

„Megállapították, hogy nincs biztonságos szintje a dohányfüst belélegzésének, úgyhogy ez veszélyes”

- hangsúlyozta a törvényszék.

Az ügyben a Clean Air Nederland nevű szervezet fordult bírósághoz, mondván, ezen helyiségek engedélyezésével Hollandia megsérti az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyezményében foglaltakat, amelyek szerint az országnak lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy az emberek nyilvános beltéri helyeken ne legyenek kitéve a dohányfüst ártalmainak – jelentette a helyi sajtó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában