másodszorra jön ide

2018.09.04. 12:27

Hazánkba látogat II. Erzsébet fia

András yorki herceg hétfőn érkezik Budapestre.

Forrás: AFP PHOTO / POOL

Fotó: Steve Parsons

A herceg a kétnapos látogatásán találkozik Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszterrel, továbbá számos budapesti programon részt vesz. A Brit Nagykövetség közleménye szerint kiemelt témák lesznek: az oktatás, a tudomány, a technológia és a mérnöki hivatás.

András – aki a brit Építőmérnökök Intézetének (Institution of Civil Engineers, ICE) fővédnöke – megnyitja az ICE fennállásának 200. évfordulója alkalmából a Magyar Mérnöki Kamara által Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében szervezett „Építőmérnök 200” konferenciát. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) pedig a „Társadalmi érték és felelősség a közszférában” című brit-magyar műhelykonferenciát nyitja meg, melynek megvalósításában az NKE partnere a Birminghami Egyetem.

A yorki herceg ellátogat Magyarország első integrált edzőtermébe, a budapesti Suhanj! Fitness-be, ahol fogyatékkal élő és ép sportolók közösen edzhetnek. Az edzőteremben többek között a 2012. évi londoni Paralimpiai Játékok olimpikonjaival is találkozik.

A látogatás zárásaként a herceg részt vesz az általa 2014-ben alapított Pitch&Palace nemzetközi startup verseny első magyarországi döntőjén, ahol a magyarországi tudományos és technológiai startup közösség képviselteti magát. A kezdeményezés célja az Egyesült Királyságban és világszerte az innovatív vállalkozások, ötletek fejlesztése. A budapesti döntőn a 12 legjobb csapat mutatja be üzleti tervét a mentorokból és befektetőkből álló közönségnek, majd találkozhat az Egyesült Királyságban tevékenykedő legsikeresebb magyar vállalkozókkal és üzletemberekkel – fejtette ki a nagykövetség.

András yorki herceg mostanáig egy alkalommal, 2005-ben tett hivatalos látogatást Magyarországon – olvasható a közleményben.

Borítókép: Vilmos herceg (b) és András yorki herceg (j) 2018. június 18-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában