Járvány

2021.08.03. 15:08

Dél-Koreában ezer felett a fertőzést elkapó, teljesen beoltottak száma, de kevés köztük a súlyos beteg

Az ázsiai országban is bebizonyosodott, hogy aki teljesen be van oltva, kisebb eséllyel kapja el a vírust, és ha mégis, jóval enyhébb tünetekkel vészelheti át.

Dél-Koreában ezer fölé emelkedett azoknak a száma, akik annak ellenére is megfertőződtek koronavírustól, hogy teljesen be voltak oltva, ugyanakkor elenyésző körükben a súlyos megbetegedés aránya – tudatta kedden az ázsiai ország egészségügyi hatósága.

Az ismertetés szerint július 29-ig 1132 ilyen esetet jegyeztek fel, míg egy héttel előtte még csak 779-et, azaz hét nap alatt 333-mal emelkedett számuk. Mindannyiuknál eltelt legalább két hét második oltásuk után. Az esetek közül 128-at a delta vírusvariáns okozott, 21-et az alfa és egyet a béta.

A 1132 fertőzött közül csak nyolc betegedett meg súlyosan és mindössze egy halt meg.

A tájékoztatás szerint mindegyik vakcinafajta esetében előfordult teljes beoltottság utáni megfertőződés, ám elenyésző a súlyos megbetegedések aránya – hangsúlyozta nyomatékkal a hatóság az oltás fontosságát.

Dél-Koreában egyébként hétfőről keddre 1202 új fertőződést jegyeztek fel, 28 napja folyamatosan ezer feletti a szám.

Címkék#Dél-Korea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában