visszatérés

2018.11.16. 16:24

Eddig csaknem 270 ezer szíriai menekült tért haza külföldről

Ezt az orosz védelmi minisztériumban jelentették be.

Mihail Mizincev vezérezredes, a menekültek visszaköltöztetéséért felelős orosz kormányközi bizottság vezetője közölte, hogy a lakóhelyükre visszatelepült szíriaiak száma, beleértve azokat az embereket is, akik külföldről tértek haza, meghaladta az 1 millió 518 ezret. Beszámolója szerint csak az elmúlt héten csaknem 6 ezren érkeztek Szíriába a határon túlról.

Mint mondta, az ország 322 településén folytatódik a szociális intézmények és az infrastruktúra helyreállítása. Az elmúlt héten 123 lakóházat, két egészségügyi intézményt, négy kenyérgyárat és három elektromos alállomást adtak át.

A tábornok arról számolt be, hogy Európában felélénkült a szíriai humanitárius segélyezés iránti érdeklődés. Mint mondta, a héten Norvégia képviselői folytattak erről tárgyalásokat Moszkvában az orosz védelmi tárca képviselőivel.

Mizincev szerint komoly nehézségek mutatkoznak az amerikai ellenőrzés alatt álló er-Rukban menekülttábor ellátásában, ahová november elején sikerült élelmiszersegélyt eljuttatni. A tábornok az ottani állapotokat a második világháború lágereiéhez hasonlította.

Jurij Taraszov, az orosz védelmi tárca genfi tűzszünet-és segélyügyi képviselője újságírók előtt kijelentette, hogy er-Rukbanban a humanitárius helyzet kritikussá vált, és az egészségügyi ellátás helyzete katasztrofális. Mint mondta, a vezetés képtelen szavatolni a menekültek személyes biztonságát, a táborban elterjedt a lopás, az emberkereskedelem, a prostitúció és a kiskorúak szexuális kizsákmányolása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában