Járvány

2021.04.08. 20:43

Egyiptom gyártani fogja a kínai Sinovac-vakcinát

A cél évi 60 millió dózis oltóanyag előállítása.

Kairó megállapodott a Sinovac Biotechhel a kínai gyógyszergyártó cég vakcinájának Egyiptomban történő gyártásáról – jelentette be csütörtökön Hala Musztafa Zaid egyiptomi egészségügyi miniszter.

Tájékoztatása szerint a cél évi 60 millió dózis oltóanyag előállítása.

A megállapodás a miniszter értékelése szerint hatalmas lendületet adhat az immunizálási erőfeszítéseknek a mintegy százmillió lakosú észak-afrikai országban, amely eddig mindössze másfél millió adag vakcinát kapott.

Zaid szerint a legyártandó vakcinákat nemcsak az egyiptomi lakosság beoltására használnák fel, de más afrikai országokat is ellátnának. A tárcavezető elmondta, hogy az egyik üzem már készen áll évi 20 millió dózis előállítására, egy másik – építés alatt alatt álló – gyártóegység pedig a termelést 60 millió adagra fogja fokozni.

Egyiptom eddig 854 400 adaghoz jutott a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinájából, illetve 650 ezer dózis Sinopharm-vakcinát kapott.

Egyiptom január 24-én kezdte meg az oltási kampányt az egészségügyi dolgozók immunizálásával. Március 4-től megkezdték az idősek és a krónikus betegségekben szenvedők beoltását.

Az észak-afrikai országban a járvány kitörése óta 207 293 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 12 297-en hunytak el a kórban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában