indokolatlan a további őrizet

2019.11.30. 11:18

Elhagyta a börtönt a korrupcióval vádolt perui ellenzéki vezető

Elhagyta a limai Chorrillos kerületben lévő női börtönt a korrupcióval vádolt Keiko Fujimori perui ellenzéki vezető péntek este – közölték szemtanúk.

A perui alkotmánybíróság hétfőn rendelte el a tavaly október óta előzetes letartóztatásban ülő Keiko Fujimori szabadon engedését, mert indokolatlannak tartotta a politikus további őrizetben tartását a tárgyalásáig.

A börtön épülete előtt pártjának hívei várták a 44 éves ellenzéki vezetőt, férje, Mark Villanella pedig virágcsokorral és lufikkal fogadta. Villanella éhségsztrájkot folytatott felesége szabadon engedését követelve. Keiko Fujimori támogatóihoz intézett beszédében a rácsok mögött töltött időt élete legfájdalmasabb fejezetének nevezte.

„Az alkotmánybíróság nagy sérelmet hozott helyre a visszaélésekkel és önkénnyel tarkított perben” – hangoztatta a politikus.

Keiko Fujimori az emberi jogok megsértése miatt börtönben ülő Alberto Fujimori volt államfő legidősebb lánya. Néhány tanácsadójával együtt tavaly októberben vették őrizetbe azzal a gyanúval, hogy törvényt szegve fogadtak el 1,2 millió dollárt (mintegy 370 millió forint) az Odebrecht brazil építőipari vállalattól és más vállalkozóktól Fujimori 2011-es elnökválasztási kampányának támogatására.

Az Odebrecht perui állami megrendeléseket remélt ettől, de Fujimori 2011-ben és 2016-ban is veszített az elnökválasztáson. Keiko Fujimori tagadta a vádakat.

Ha bűnösnek találják, 10-től 16 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik.

Martín Vizcarra perui elnök szeptember végén feloszlatta az ország parlamentjét, ahol Keiko Fujimori pártja, a Népi Erő (Fuerza Popular, FP) rendelkezett többséggel, miután a jobboldali többség törvényhozói az elmúlt egy évben mindent megtettek, hogy keresztülhúzzák a korrupció megfékezésére irányuló lépéseit. A Népi Erő részt vesz a januárban esedékes választásokon, bár a várakozások szerint Keiko Fujimori nem indul jelöltként. Felmérések szerint a Népi Erő nem fog jól szerepelni a megmérettetésen, a párt vezetőjének szabadon engedése viszont valamelyest növelheti a népszerűségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában