szomorú eset

2018.02.20. 13:09

Elítéltek egy férfit, mert fejbe rúgta ápolónőjét a kórházban

Egy év nyolc hónap börtönre ítélt a Zalaegerszegi Járásbíróság kedden, első fokon egy férfit, aki tavaly tavasszal szidalmazta, majd többször fejbe rúgta a kórházban őt ellátó ápolónőt.

Az erősen ittas férfit vérző sérülés miatt vitték a mentők tavaly májusban a Zala Megyei Szent Rafael Kórház sürgősségi betegellátó osztályára. A hordágyat leállították a folyosón, majd az osztályos nővér az egyik mentőápoló segítségével átvizsgálta a sérült ruházatát, hogy a holmijáról leltárt készítsen. Eközben a férfi folyamatosan káromkodott, szidalmazta a nővért, aki ezt egy idő után megelégelte és arra kérte kollégáját, hogy hívjon rendőrt.

A nővér ezután folytatta a leltár felvételét, de a sérült tovább szitkozódott, káromkodott, majd háromszor fejbe rúgta a hordágy végénél álló nőt.

Az időközben megérkező rendőrnek, valamint a betegszállítóknak közösen kellett lefogniuk az akkor már őrjöngő vádlottat, akinek a főorvos nyugtató injekciót adott be.

Az ápolónő nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett a homlokán.

A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint könnyű testi sértés miatt elítélt vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában