Járvány

2020.10.28. 14:01

Elmaradt a Fővárosi Közgyűlés ülése a koronavírus miatt

Olyan sok a beteg képviselő, hogy határozatképtelen volt az ülés.

Elmaradt a Fővárosi Közgyűlés szerdára meghirdetett ülése a koronavírus-járványban megbetegedettek magas száma miatt.

A főpolgármester a tervezett ülés elején bejelentette a testület határozatképtelenségét, majd közölte, a pótlásra rendkívüli közgyűlést kezdeményez, amint a tagok többsége jelen tud lenni az ülésteremben.

Karácsony Gergely közösségi oldalán azt írta, több polgármester is igazolt koronavírus-fertőzött, más képviselők karanténban vannak, van, aki a teszteredményére vár.

Hozzátette: a közgyűlést a lehető legkorábbi időpontban pótolják, emellett olyan jogszabály-módosítást kezdeményezett a kormánynál, ami lehetővé teszi a fővárosi közgyűlés megtartását online formában. „A mára tervezett döntéseink közül a maszkviselési rendelet visszavonása kapott nyilvánosságot, a korábbi fővárosi rendeletet felülírja a kormányrendelet, az van érvényben. Továbbra is fontos és indokolt a szabályok betartása, hogy vigyázzunk magunkra, egymásra és szeretteinkre. Erre kérek mindenkit. A járványhelyzet súlyosbodása minden döntéshozótól felelős hozzáállást, időnként nehéz döntéseket, tiszta kommunikációt és a szakértők javaslatainak komolyan vételét követeli meg. Mi ehhez tartjuk magunkat” -írta.

Karácsony Gergely jó egészséget kívánt a távollévőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában