hadgyakorlat

2021.09.21. 13:11

Eltűnt egy katonai drón Lettországban

A hadsereg a lakosok segítségét kérte a gép megkereséséhez.

Nagyszabású hadgyakorlat közben eltűnt egy katonai drón Lettországban, a hadsereg a lakosok segítségét kérte a gép megkereséséhez – közölte kedden a LETA hírügynökség.

A hírügynökség idézte Sandra Brale katonai szóvivőt, aki szerint a drón a Namejs 2021 fedőnevű hadgyakorlat közben tűnt el öt nappal ezelőtt, két város, az egymástól körülbelül kilencven kilométerre fekvő Rezekne és Gulbene között. Brale szerint a drón nem adott jelet, ezért nem is tudják, hogy hol ért földet. A hadsereg arra kérte a helyi lakosokat és erdészeket, valamint a környéken gombászókat, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet az ismeretlen tárgyakra, és értesítsék a katonaságot, ha megtalálják a gépet.

A drón 1,4 méter hosszú és 2,8 méter széles, súlya mintegy hat kilogramm, szürke színű. Katonai bevetések támogatására fejlesztették ki.

Lettországban csaknem tízezer katona részvételével augusztus 30-ától egészen október 3-áig tartják meg az ország egész területén a Namejs 2021 hadgyakorlatot, amelyet összehangolnak a NATO égisze alatt zajló Sudraba bulta (Ezüstnyíl) nemzetközi hadgyakorlattal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában