Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Ezekről a kérdésekről egyeztetett a magyar és a szlovák államfő

A magyar államfő először találkozott az elnöki tisztséget egy hónapja betöltő kollégájával.

Klímavédelmi, energetikai és migrációs kérdésekről folytatott megbeszéléseket Áder János köztársasági elnök és Zuzana Caputová, a Szlovák Köztársaság elnöke csütörtökön Budapesten, a Sándor-palotában.

Áder János a találkozó után tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, egyetértettek abban, hogy az emberiség a klímavédelem területén az utolsó órában van.

„Legfőképp azért, hogy a következő generációknak ne okozzunk megoldhatatlan problémát”

– mondta.

A magyar köztársasági elnök kitért arra is, hogy a vízbázisok megőrzése legalább olyan fontos, mint a klímavédelem. Nagy figyelemmel kíséri azt a Szlovákiában fél éve hatályba lépett törvényt, amely alkotmányos védelmet biztosít az ottani vízbázisnak – tette hozzá.

Kiemelte, szintén megegyezett az álláspontjuk arról, hogy mindegyik országnak önállóan kell meghatároznia az energiapolitikáját, az atomenergia pedig nélkülözhetetlen a klímavédelmi célok teljesítéséhez.

A magyar államfő tájékoztatása alapján a migráció kérdésében egyetértettek abban, hogy Európa külső határait meg kell védeni, a kötelező kvóta pedig helytelen, nem támogatható.

Áder János közölte, mindketten úgy vélik, a migráció ügyében a prevenció a legfontosabb, vagyis az, ha megelőzik a migráció kialakulásának okait.

Ehhez a támogatásokat, segélyeket azokra a helyekre kell eljuttatni, ahol a rászorulók vannak, és így ők nem kelnek majd útra – fejtette ki.

Megjegyezte, azokon a területeken, „ahol a baj már megtörtént” – így például a hosszú ideje polgárháború sújtotta Szíriában -, a károk elhárítására van szükség. Ez pedig csak széles körű nemzetközi összefogással lehet sikeres, az Európai Unió mellett más országoknak is hozzá kell járulniuk a helyreállításhoz – tette hozzá.

Zuzana Caputová elmondta, kampányában tett ígéretéhez híven országa valamennyi lakosának, így a 450 ezer magát magyarnak valló szlovákiai polgárnak is elnöke kíván lenni. Úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy „az a liberális demokrácia, amely mindenkinek garantálja a jogegyenlőséget, a kisebbségek védelmének is a leghatékonyabb eszköze”.

A szlovák államfő kitért arra is, hogy a visegrádi négyek együttműködésének akkor lehet értelme, ha nem elégednek meg regionális érdekek védelmével, hanem megjelenítenek olyan értékeket is, mint a jogállamiság, a demokrácia és a szabadság. Azért is fontos ez, hogy „ne úgy tekintsenek ránk, mint akik az Európai Uniót meggyengítik, illetve bomlasztják” – mondta.

Zuzana Caputová elmondta, az együttműködés egyik legígéretesebb gyakorlati lehetőségét az ipari automatizáció és a robotizáció területén látja, amelynek Európa számára is pozitív hozadéka lehet.

A szlovák köztársasági elnök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Európai Unió vezetői közül első alkalommal nem kerül ki senki a visegrádi országokból. Ezen országokat biztosan összekapcsolja, hogy polgáraik kedvezően értékelik az uniós tagságot – mondta.

Hangsúlyozta továbbá, amennyiben Szlovákia dolgai mostanában jól alakulnak, az jelentős mértékben az európai integrációnak köszönhető és nem a „kizárólagos nemzetállamisághoz” történő visszatérésnek.

Zuzana Caputová közölte, délután Orbán Viktor miniszterelnökkel folytat tárgyalásokat, majd fejet hajt Göncz Árpád egykori köztársasági elnök sírja előtt. A volt államfőről azt mondta, olyan ember volt, aki megtestesítette a szabadság és a demokrácia értékeit.

A szlovák államfő kérdésre válaszolva üdvözölte, hogy a német Ursula von der Leyen lesz az Európai Bizottság új elnöke.

Áder János ugyanerről azt mondta, teljes mellszélességgel támogatni tudja a bizottság új vezetőjét, amennyiben Magyarországnak és Szlovákiának is segítséget nyújt az atomerőművi kapacitások bővítéséhez, az ezt ellenző Ausztriával szemben.

A magyar köztársasági elnök hangsúlyozta, Magyarország biztosan teljesíteni fogja 2030-ra tett klímavállalásait. Emellett reális várakozás az is, hogy a magyar villamosáram-termelés több mint 90 százaléka széndioxid-mentessé válik erre az időpontra, amennyiben elkészül a két új paksi atomreaktorblokk és a naperőművi kapacitások évenkénti megduplázódása is folytatódik – tette hozzá.

Zuzana Caputová megjegyezte, Szlovákia felvállalta a klímasemlegesség elérését 2050-ig, továbbá arra is ígéretet tett, hogy 2023-ig leállítja a szén bárminemű felhasználását.

Áder János újabb kérdésre rendkívül baráti hangulatúnak nevezte a találkozót, majd elmondta, lehet, hogy a jövőben lesznek véleménykülönbségek szlovák kollégájával, de ez biztosan nem fogja ellehetetleníteni a kétoldalú, illetve a visegrádi együttműködést.

Hasonlóan vélekedett erről Zuzana Caputová is, hangsúlyozva, partnerek között természetes, sőt kívánatos is a vélemények különbözősége. Kölcsönös tisztelet mellett azonban az eltérő álláspontok nem lehetnek az együttműködés akadályai – tette hozzá.

Zuzana Caputová az erre vonatkozó kérdésre reagálva hazugságnak nevezte azokat a magyar sajtóban megjelent állításokat, hogy Soros György ügynöke lenne.

Borítókép: Zuzana Caputová szlovák elnök és Áder János köztársasági elnök kezet fog a Sándor-palotában tartott sajtótájékoztatójukon 2019. július 11-én

Hozzászólások

Játék tipp
Most ingyen letölthető az egyik legjobb videójáték PC-re
Időjárás / 31 perce
Szeles, de szép őszi időnk lesz ma sok napsütéssel
Erősebb felhősödés csak a Dunántúl egy részén, záporeső csak északkeleten fordulhat elő.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TIFFÁN ÁDÁMNÉ Hendinger Emília 85 éves korában visszadta a lelkét az Úrnak. Temetése 2019. szeptember 20-án, pénteken, a 16 órakor kezdődő gyászmise után lesz a palkonyai temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BARI LÁSZLÓ 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 23-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Gyászoló család
Szomorúan tudatjuk, hogy DR. FELSŐ PÁL ügyvéd a Pécsi Rádió volt szerkesztő riportere 71 éves korában, 2019. szeptember hó 11. napján örökre itt hagyott bennünket. Kívánsága szerint szűk családi körben búcsúztatjuk. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, TÓTH VILMOS szederkényi lakos 71 éves korában, 2019. szeptember 14-én elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án a 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a szederkényi temetőben. A részvétnyilvánítást kérjük, mellőzzék. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, STERRNÉ HORVÁTH ILONA 59 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése 2019. szeptember 23-án 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagydíszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MAGYAR GYULA famíves, népi iparművész 2019. szeptember 5-én 65 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2019. szeptember 20-án 13 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, DR. HORVÁTH JÓZSEFNÉ Balog Etelka 89 éves korában elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagydíszterméből. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy DR. KISPÁL GYULÁNÉ 85 éves korában, türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Lelked reméljük békére talált S TE már a mennyből vigyázol majd reánk." Fájó szívvel tudatjuk, hogy SPENGLER ÁRMIN volt hásságyi, majd ellendi lakos életének 92. évében elhunyt. Temetése 2019. szeptember 19-én a 12.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Tisztelettel kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik jelen voltak drága halottunk, CSABAI ALAJOS temetésén, így fájdalmunkat enyhítették. Köszönjük a ház lakóinak és a PTE dolgozóinak. A gyászoló család
"Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább." Fájdalommal teli szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy KALOTAI JÁNOS 2019. augusztus 25-én elhagyta e földi világot. Szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló szerettei
"Nézegetünk rólad egy képet, közben felidézünk egy régi emléket. Könnyeink mögül látjuk arcodat. Szívünk fáj, tisztán halljuk hangodat.” KORDIKNÉ HORVÁTH ERIKA halálának 2. évfordulójára emlékezünk. Kordik család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANTAL GÁBORNÉ Szabó Mária életének 73. évében, váratlanul elhunyt. Drága halottunk temetése 2019. szeptember 19-én, 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy PÉNZES GÁBOR 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 19-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető férjem, édesapám, testvérem, rokonunk, TAKÁCS ISTVÁN volt 506-os szakmunkásképző volt tanára, türelemmel viselt betegségét követően 78 éves korában elhunyt. Temetése 2019. szeptember 19-én a 11 órakor kezdődő gyászmise után lesz a magyarürögi temetőben. Gyászoló család